Rendkívüli menetrend módosítás a Kecskeméti Közlekedési Központnál

2023. 06. 16., 16:23
Rendkívüli menetrend módosítás lép életbe június 19-től a Kecskeméti Közlekedési Központnál. Ennek oka az Izsáki út négyávúsításának legújabb üteme, mely az eddigieknél is több lezárást és terelést eredményez. Ez pedig sok helyi járatú autóbusz útvonalát és megállóit érinti.

Jelentősen átalakul Kecskemét közlekedése június 19-étől, amikor újabb szakaszba lép az Izsáki út felújítása. Bár a munkálatok a Vízmű utca és a Katona József Gimnázium közötti területen zajlanak, a lezárások és a terelések kihatnak az egész város forgalmára. Különösen igaz ez az egész várost, minden irányból átszelő helyi járatú autóbuszok esetében.  A várhatóan nyár végéig tartó munkálatok ugyanis a buszközlekedés szempontjából jelentős területet érintenek.

Hetényegyházától egészen Kadafalváig, de még a vasútállomásig is, számtalan változtatást hajtott végre a Kecskeméti Közlekedési Központ. A szakembereknek mindenre kiterjedően kellett a hálózatot ideiglenes újtar tervezniük. Ennek során olyan dolgokat is figyelembe kellett venni, mint a Hetényegyházáról a déli iparterületre való kijutás, vagy épp a Homokbánya jól megszokott 1-es és 11-es járatainak közeledése. Az eredmény egy nagy részben megújult vonaltérkép, ideiglenesen szünetelő és összevont autóbusz vonalakkal. 

– Arra gondoltunk, ha egy ilyen rendkívüli helyzet kialakul, akkor próbáljuk meg segíteni a kivitelezőket is azzal, hogy leredukáljuk az autóbuszforgalmat annyira, amennyire csak lehet. Hiszen én azt gondolom, hogy az utasok érdekei is, a mi érdekünk is, és az autóbuszvezetőknél is nagyon fontos szempont, hogy mindig biztonságban tudjanak közlekedni
— mondta Hári Ernő, a Kecskeméti Közlekedési Központ igazgatója.

Hári Ernővel a Kecskeméti Televízió stúdiójában térképekkel együtt mutatta be a június 19-től életbe lépő menetrendi változásokat.

A beszélgetést ma este láthatják a KIEMELŐ című magazinban.