Rendőrségi nyílt napot tartottak a Vasútparkban

2023. 05. 11., 13:45
Nyílt napot tartott ma a Vasútparkban a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága. A cél az volt, hogy a fiatalok megismerhessék a rendőrség munkáját, és hogy mire kell figyelni a bűn- és balesetmegelőzés terén.
Fotó: Varga Petra
A galéria 16 képet tartalmaz

Több érdekes program is várta a fiatalokat Kecskeméten a Vasútparkban, ahol a mai napon tartotta nyílt napját a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága. A tanév vége felé egyre több felkérést kapnak bemutatókra a rendőrség munkatársai és mivel ezeknek nem tudnak mindenhol eleget tenni, így úgy gondolták, tartanak egy nyílt napot.

Az eseményt elsősorban az oktatási intézmények számára szervezték meg. A fiatalok megismerhették a bűnügyi technikákat, a közlekedésbiztonságot, a bűn- és balesetmegelőzés feladatait. Emellett a szolgálati gépjárműveket és a fegyvereket, különböző technikai eszközöket is megtekinthettek a tanulók.

A látványos bemutatók mellett gokartok, tandemek és elektromos kisautók is várták az érdeklődőket, hogy KRESZ-ismereteiket is elmélyíthessék.