Röplabda Európa Liga és főtéri mobil röplabdapálya várja a kecskemétieket

2026. 06. 09., 20:57
A röplabda került a középpontba Kecskeméten. A főtéren felállított mobil pálya, közönségtalálkozó és a magyar női válogatott játékosai igazi sportos hangulatot hoztak a belvárosba. A program az Európa Liga kecskeméti mérkőzéseihez kapcsolódik, ahol a hétvégén már éles meccseken bizonyíthat a nemzeti csapat.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 24 képet tartalmaz

Röplabdával telt meg kedden délután a kecskeméti Főtér. A Magyar Röplabda Szövetség közösségi sportprogramot szervezett a belvárosban, amelynek célja az volt, hogy még közelebb hozza a sportágat a kecskemétiekhez. A rendezvény központi eleme egy mobil röplabdapálya volt, amelyet a járókelők, a diákok és a sport iránt érdeklődők is kipróbálhattak.

A program különlegességét az adta, hogy a magyar női röplabda-válogatott játékosai is ellátogattak a helyszínre. A résztvevők személyesen találkozhattak a nemzeti csapat tagjaival, közös fotókat készíthettek velük, és autogramot is kérhettek tőlük. Az eseményre ellátogatott Dr. Fekete Gábor alpolgármester, Nemcsik Mátyás és Gál Zsombor önkormányzati képviselők is.

— Mai naptól péntekig lesz itt ez a röplabda pálya, be vannak osztva az iskolák, a testnevelés tanárok hozzák ki a gyerekeket, illetve ha üres a pálya, akkor be lehet menni játszani, végülis a város lakossága tud rajta játszani
— mondta Dr. Fekete Gábor.

A főtéri program az Európa Liga kecskeméti mérkőzéseihez kapcsolódik, amelyekre június 12-14. között kerül sor a Messzi István Sportcsarnokban. Két kecskeméti játékos is van a keretben: Kiss Lilla és testvére, Kiss Gréta.

— Egyszerűen felfoghatatlan számomra, mert nem játszottam még itthon tétmeccset. Nagyon várom, és nagyon jó lesz az, hogy a régi edzőim lesznek ott a lelátón, és szurkolnak majd nekem.  Az, hogy itt edzhetünk, és itt fogunk játszani, az is nagyon nagy büszkeséggel tölt el. 
— Kiss Lilla, a Magyar női röplabda-válogatott játékosa.

Pénteken a magyar válogatott az észtek ellen, vasárnap pedig a horvátok ellen játszik majd a Messzi István Sportcsarnokban.