Javában zajlik a tojásrakás a bíbiceknél. Kollégáink már március második felében találtak tojásos fészekaljakat a Felső-Kiskunságban. Ahhoz, hogy a faj egyedei sikeresen költhessenek, szükséges a víz közelsége és a legeltetett, rövid füvű legelő, ahol megfelelő rovartáplálékot találnak.
A ragadós száj- és körömfájás hazai megjelenése miatt szigorított a beléptetés rendszerén, illetve a látogatás rendjén a Kecskeméti Vadaskert. Mostantól tilos az állatok etetése és simogatása is. Részletek a tájékoztatóban:
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedésének megfékezése érdekében, dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos az ország egész területén elrendelte az állatkertek, vadasparkok és vadaskertek bezárását. Másnap azonban visszavonta az intézkedést.
A madárinfluenza terjedése miatt a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal a térség 36 településén, többek között Kecskeméten is elrendelt megfigyelési körzetet. Mindez azt is jelenti, hogy a a települések határán a fő közlekedési utakon „Madárinfluenza felügyeleti (megfigyelési) körzet” feliratú táblát kell elhelyezni.
Kecskemét Megyei Jogú Város a Menhely az Állatokért Alapítvánnyal közösen ivartalanítási akciót szervez. A kedvezményhez kupon igényelhető, mely a feltüntetett helyeken beváltható akár csipezésre is. A lehetőség minden kutyát, macskát tartó kecskeméti számára elérhető. Mutatjuk a részleteket.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén is a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdeifülesbagoly-csapatok országos felméréséhez január végén. A most elkészült összesítés alapján az összefogás ismét sikeres volt, a beérkező adatokból kiderült, hogy a számolás idején hazánk legalább 640 településén, 1 037 helyszínen, 13 867 erdei fülesbagoly telelt.
A nem kereskedelmi (háztáji) baromfi állományok számbavétele szükségessé vált Bács-Kiskun vármegye területén a magas patogenitású madárinfluenza terjedése miatt.
Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, megszületett a Kiskunsági Nemzeti park idei első csikója. Nagy izgalom előzte meg a névadást. Rengeteg szavazat érkezett.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a helyi állategészségügyi hatóságok a legkisebb járványügyi kockázattal járó ártalmatlanítási megoldást alkalmazzák a ragadós száj-és körömfájás (RSzKF) betegség kezelése során. A terjedés lehetőségének minimalizálása érdekében az ártalmatlanítás elföldeléssel – és nem égetéssel – történik, az érintett telephez legközelebb eső megfelelő helyszínen.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a tavaszi kertrendezés idején a lombhalmok alatt megbúvó sünök védelmére hívja fel a lakosság és az önkormányzatok figyelmét.
150.000 Ft-ot adományozott a Plazma Center az Argos Állatvédelmi Egyesület javára. A Plazma Center életében kiemelt fontosságú szerepe van az életmentésnek és a segítségnyújtásnak. Most az állatok védelme és a felelős állattartás ügye mellett álltak ki.
Az Argos Állatvédelmi Egyesület lelkiismeretes munkája elismeréseként, nemrégiben átvehette az év Bács-Kiskun Vármegyei Civil Szervezet elismerő oklevelet a Bács-Kiskun Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központtól. Ezzel kapcsolatban volt ma a Kiemelő vendége Szabó Attilát, az egyesület elnöke.
Amennyiben sikerül a lakókkal megegyezni, kutyafuttató épülhet a Petőfi Sándor utca végére. Több mint kétszáz aláírással, az igényeket leíró dokumentummal fordultak az ott élő kutyások az önkormányzat felé. Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselő felmérte a szakemberekkel a területet, elkészítettek egy előzetes tervet, és most már csak a párbeszédet kell kialakítani a lakossággal.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülthez (MME) minden évben érkeznek bejelentések postaládában fészkelő széncinegékről. A megfigyelések alapján a jelenség országosan általánosnak, sőt gyakorinak tekinthető, és az évszakhoz képest enyhe időjárásnak köszönhetően idén már március első felében lehet számítani rá, ezt követően a viselkedés a nyár második feléig is előfordulhat. A postaládákba épült fészkeket a bedobott küldemények veszélyeztetik, ezért érdemes a megoldási lehetőségekről beszélni.
A felelős állattartás fontosságára és az ivartalanítás jelentőségére szeretné felhívni a figyelmet a Kecskeméten megalakult állatvédelmi munkacsoport, amely január végén tartotta meg első ülését.
Az emberi közelség az őzek életének szerves részévé vált. Ezek az állatok könnyen alkalmazkodnak, nem ijednek meg az autók hangjától sem már. Ez pedig veszélyes helyzeteket teremt, amikor a patások vándorlásuk során átkelnek az utakon. A témában Tarjányi Antalt, a Kecskeméti Vadaskert állatgondozóját kérdeztük.
Február 10-én kezdődik az ivartalanítási akció, melyben kilenc állatorvosi rendelő vesz részt Kecskemétről és környékéről. Az akció kutyára, cicára, nyuszira, görényre és tengerimalacra is vonatkozik, egy gazdi több állatra is igénybe veheti.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.