A Gyermekétkeztetési Alapítvány a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral együttműködve október 20-án jótékonysági koncertet szervez, melynek bevételét teljes egészében a rászoruló gyermekek megsegítésére használja fel.
Az Országos Könyvtári Napok keretében a Katona József Könyvtár izgalmas és sokszínű programokkal várja az érdeklődőket 2024. október 1. és 6. között. A rendezvénysorozat célja, hogy minden korosztály számára elérhetővé tegye a könyvtárak közösségi és kulturális szerepét, valamint színes programokkal hívja fel a figyelmet az olvasás és a tanulás fontosságára.
A NAV Sajtóközleménye alapján október 3-án (csütörtökön) indul a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (továbbiakban: NAV) figyelemfelhívó akciója, melynek keretein belül több, mint háromezer vállalkozásnak küldenek tájékoztatást.
Az idei év kardinális kérdése volt, hogy sikerül-e megmenteni az árvíz által veszélyeztetett termőföldeket. A témában a Kecskeméti Televízió stúdióvendége volt Gáspár Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun vármegyei elnöke.
Elkezdték a homokzsákok kiürítését és elszállítását Hartán. Szeptember 18-án és 19-én töltötték meg a 22 zsákot, hogy a nyárigátat megerősítsék, megvédve így a 2000 hektárnyi termőföldet és több ingatlant.
Ma éjszaka tetőzik a Duna Mohácsnál, ezt követően elhagyja az áradás hazánkat, és apadni fog a folyó. Baján tegnap este 8 órakor volt a legmagasabb a víz szintje 925 centiméternél. Egyelőre lassabban zajlik az apadás, mivel egy sík területen fekszik a térség, de a hét végére már mindenhol visszatér eredeti medrébe a víz.
A hideg, szeles, esős idő miatt sok fecske került és kerülhet bajba. A rossz idő megállásra kényszerítette a vonulásban lévő fecskéket, ezért az ország minden pontján tapasztalható tömeges megjelenésük. Csoportosan próbálnak száraz menedéket keresni
és akár több száz fecske is megjelenhet teraszokon, házak falán, párkányokon – osztotta meg a kecskeméti Menhely Az Állatokért Alapítvány vasárnap délután Facebook-oldalán. A posztban összeszedik, hogyan tudunk segíteni a bajba került fecskéknek.
Szeptember 16. és 19. között (hétfőtől csütörtökig) a 16:00 és 0:00 óra közötti időszakban nagyobb zaj- és hanghatással járó kiképzési repüléseket végez az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár.
Az ország nagyobb részén stagnál a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön a honlapján.
Három tűzoltóegység vonult ki Kunfehértóra, miután egy alapítványi iskola udvarán egy fa belseje izzott fel egy darázsirtás során. Információink szerint egy vállalkozó lódarazsakat próbált eltávolítani az iskola előtti hatalmas nyárfa odvából, ahol ezek a veszélyes rovarok fészkeltek. A lódarázs csípése komoly egészségügyi kockázatot jelent, különösen gyermekek számára, mivel erős fájdalmat és súlyos allergiás reakciókat válthat […]
Tizenöt nap alatt négy fontos bajnoki összecsapás vár az SG Kecskemét Futsal csapatára az NBI-es pontvadászatban. Csütörtökön 18.30-tól a Debrecen ellen kezdik meg a kék oroszlánok az erőltetett menetet a Messzi István Sportcsarnokban.
Száz új munkahely teremtését eredményezi a Nívókerítés Kft. új üzemközpontja, amely néhány héten belül elkészül Kecskeméten. A Kecskeméti Médiacentrum számára Kiss Richárd ügyvezető igazgató tartott helyszínbejárást az új létesítményben, amely a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg.
A 35. hét anyakönyvi hírei A 2024/35. hét anyakönyvezett eseményei. Születések: Tóth Liliána (Kóczé Vivien Erzsébet) Nagykőrös, Szabó Károly (Gulyás Katalin) Kiskunfélegyháza, Hajdú Barnabás (Tóth Nikoletta) Lakitelek, Fortron Zénó (Badacsonyi Edina) Kunszállás, Csiki Martin (Kasztel Vivien) Kecskemét, Szőke Petra (Kővári Kata) Kecskemét, Szőke Tamás (Kővári Kata) Kecskemét, Fülöp Ábel (Taskó Lívia) Kerekegyháza, Varga Nándor (Simon […]
Idén rendezik meg ötödik alkalommal az ingyenes közösségi túranapot, a Kéktúrázás Napját. Október 12-én a Magyar Természetjáró Szövetség mintegy másfélszáz túracsoporttal járja körbe egy nap alatt az Országos Kékkört.
Szeptember 2-án újra megnyitotta kapuit a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ, amelynek 2024/2025-ös tanévét száznyolcvanhatan kezdték meg. Az intézményben százötvenhat leendő tűzoltó és harminc leendő tűzoltó szerparancsnok fog szakmai tanulmányokat folytatni.
Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.
A nyári szünet után rendkívül megnő a forgalom, emiatt az emberek feszültebbek, türelmetlenebbek. Ilyenkor a baleseti kockázat is jóval nagyobb, aminek az iskolába, valamint az onnan hazainduló gyermekek is ki vannak téve. A biztonságos közlekedésről, és a középiskolások ingyenes B jogosítvány szerzési lehetőségéről beszélgettünk Füredi András, vezetéstechnikai szakértővel, a Füredi Autósiskola ügyvezetőjével.
Szerda reggel rajtolt el Ballószögről az az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás, melynek ultrái négy nap alatt közel 400 kilométert tesznek meg a kárpátaljai Nagydobronyig, ahol az Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon lakóinak adják majd át szombaton a tanévkezdéshez szükséges alapfelszereléseket.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy bálba jegy nélkül bemenni szándékozó fiatalok közül az egyikőjükkel összeszólalkozott, majd a vitából kimaradó másik fiatalt megütötte.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.