Szeptember 21-én rendezik meg a jakabszállási hajtányos napot. Az eseményen Jakabszállás környékén rövidebb távokon kipróbálhatóak lesznek a motoros és kézi hajtányaink, valamint Kecskemét és Jakabszállás között különjáratokat is indítanak.
Augusztus 31-ig lehet nevezni a MetroPOLICE-ra. A bűnügyi filmfesztivált a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve rendezi meg szeptember 26. és 30. között.
Dr. Kveck Péter kecskeméti piarista öregdiák, a Magyar Köztársaság Buenos Aires-i rendkívüli és meghatalmazott nagykövete látogatott pénteken a Wojtyla Barátság Központba. A nagykövetet szívélyesen fogadták, a megjelentek között volt dr. Salacz László országgyűlési képviselő, Lévai Jánosné tanácsnok, Nyeste Pál piarista plébános és Balogh Károly helvéciai polgármester is.
Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítást augusztus 21-25. között rendezte meg immár 27. alkalommal a Hírös Hét Fesztiválon, a Hírös Forrás szökőkút környékén. Kecskemét és térsége 12 települése mutatkozott be egy nagyszabású térségi seregszemlén, több mint 100 kiállítóval, 12 kulturális műsorral, kézműves bemutatókkal, értékesítőkkel és kistermelőkkel.
A Varázstáska akciót 2020-ban indította útjára a kecskeméti önkormányzat együttműködő partnereivel. Öt év alatt összesen 721 gyermek több mint 12,1 millió forint támogatást kapott a jótékonysági tanszergyűjtő akció keretében. A mai napon újabb tanszercsomagok átadására került sor az Ifjúsági Otthon tükörtermében, ahol az akcióban együttműködő szervezetek, partnerek is jelen voltak.
A Könnycsepp és Mosoly Alapítvány vissza nem térítendő támogatásban részesült a „Tehetségközelben” – komplex tehetséggondozó programok támogatása” pályázati konstrukció keretén belül. A támogatott program azonosító száma NTP-TEHETSEG-23-0051, a támogatás mértéke 2.575.000Ft. A projekt 2024. augusztusában zárult.
Több ezren látogattak ki a Hírös Hét Fesztiválra múlt héten. A hétvégén sem lankadt a helyiek és a turisták lelkesedése, rengetegen érkeztek a főtérre a különböző programokra. Az idei programsorozat sztárjaival, a kecskepárral rekord számú fotót készítettek az érdeklődők.
Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület ebben az évben ismét meghirdette a nagy népszerűségnek örvendő Aranyhomok Térségi Lekvárversenyt, immár nyolcadik alkalommal. Az idei megmérettetésen már zöldségkrémek és csatnik is versenyeztek.
Beadta adományát a Varázstáska akcióba Barta Dóra is csütörtök délután az Ifjúsági Otthonban. A Hírös Agóra ügyvezető igazgatója leszögezte, „egy gyermek tudása és előmenetele nem függhet attól, hogy milyen eszközparkkal rendelkezik”.
Szerdán nyílt meg immár 27. alkalommal a Kistérségi és Élelmiszeripari Kiállítást a Hírös Hét Fesztivál keretében. A vasárnap estig tartó rendezvényen idén 12 település mutatkozik be a Hírös Forrás szökőkút körül. Az izgalmas programokat tartogató kiállításról beszélt a KTV Kiemelő magazinjában Basky András, Lajosmizse polgármestere, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület elnökhelyettese valamint Hamzáné Lakó Judit az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkára.
Kinyitotta kapuit a Pannónia Virágai című kiállítás a Városháza díszudvarában. A közel 13.000 növényt felsorakoztató színpompás virág- és rózsakiállítás egyben a Hírös Hét Fesztivál egyik rendezvényhelyszíne is, ahol érdekes kulturális események váltják majd egymást egészen vasárnapig.
Kezdetét vette szerdán a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás Kecskemét főterén. 15 órától a szakmai zsűri értékelte a települések installációit, majd 17 órától került sor a hivatalos megnyitóra. A Hírös Forrás szökőkút körüli területen a környék 12 települése mutatkozik be az érdeklődőknek. A kiállítás és a kísérő programok egészen vasárnapig tartanak.
Csütörtökön nyílik meg a Pannónia virágoskertje a Városháza díszudvarában. A 10.000 növényt felsorakoztató színpompás virág- és rózsakiállítás egyben a Hírös Hét Fesztivál egyik rendezvényhelyszíne is, ahol érdekes kulturális események váltják majd egymást egészen vasárnapig.
Szénási Pál, a Gray Dove és Domján Móni énekes tartott nyáresti bulit szombaton a Technika Kávézóban, közismert nevén a TEKÁ-ban. A Kecskeméti Zenészegylet által rendezett eseményen a Tudomány és Művészetek Háza sokak által kedvelt helyisége újra élettel telt meg. A retro-hangulatú bulin többen táncra is perdültek, mások a régi fotelekből élvezték a zenét.
Aki nem becsüli meg a mindennapi kenyerünket, az az életet sem értékeli igazán – hangzott el a pénteken megtartott szegények kenyere ünnepségen a Wojtyla Barátság Központban. A már hagyományosnak számító ünnepségen koszorút helyeztek el Szent II. János Pál pápa szobránál, majd ezt követően megemlékeztek Jézus Krisztus kenyérszaporító csodájáról, végül megszentelték és megszelték az újkenyeret.
A Iustitia Egyesület által szervezett ultraverseny a hosszú hétvégén harmadik állomásához érkezett. Az előjelek nem voltak túl biztatóak, a nyaralás, a kánikula többeket elriasztott a részvételtől. Ugyanakkor sok új arcot, régi visszatérőt is lehetett látni. A Iustitia Egyesület beszámolója a szombati eseményről.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.