A Neumann János Egyetem GAMF kara valóságos videojáték-paradicsommá változott, Kecskemétre látogatott ugyanis Magyarország egyik legnagyobb gamer roadshow-ja. Az ingyenesen látogatható rendezvényen a hallgatók új és retro játékokat is kipróbálhattak.
A világon mindenütt egyszerre rendezik meg a Szívünk Napját, amelyhez ma Kecskeméten is lehetett csatlakozni. Az eseményre közös sétával, egészségügyi ingyenes szűrővizsgálatokkal és tanácsadással készültek a szervezők.
Az autómentes nap zárásaként 17 órától kerékpáros felvonulást tartottak a fenntartható városi közlekedés jegyében. Az immár hagyományos eseményen kicsik és nagyok együtt tekertek egy kört a Főtérről kiindulva, biztosított útvonalon haladva, majd a Főtérre visszatérve. A célba érés után értékes nyereményeket, köztük fődíjként egy kerékpárt sorsoltak ki a résztvevők között.
A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezték Kecskeméten az Európai Mobilitási Hetet. Az idei mottó: „Takarékoskodj az energiával!”. Idén több mint 30 kiállító vett részt az Autómentes Napon.
A Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetsége 30. alkalommal rendezte meg pénteken a „MOZDULJ!” sportvetélkedőt a kecskeméti nyugdíjasklubok részére. Az ügyességi versenyeken a részvétel volt a fontos és kevésbé az eredmény.
Egy különleges gasztro-csodával, a homoki szarvasgombával is megismerkedhettek a Nyitott Piacok Napjára kilátogatók péntek délelőtt a belvárosi piacon. A Kárpát-medencében honos, a szarvasgombák közül egyedüliként édes ízű homoki szarvasgombát egy ügyes kutyus, Citrom szaglászta ki a gyerekek nagy örömére. Az érdeklődők sokféle ízletes falatot kóstolhattak még, előadások hangzottak el, és a kicsiket bábjáték is szórakoztatta a piac szabadtéri részén megrendezett hangulatos eseményen.
A Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda 6. alkalommal szervezte meg hagyományos Alzheimer sétáját városunkban. A séta résztvevői között idén is jelen voltak idősek és fiatalok is. A vidám, zöld szélforgókkal tarkított menettel a demenciával élők drasztikus növekvő számára hívták fel a figyelmet.
Idén is megtartották a KRESZ Szafarit a Kecskeméti Vadaskertben. A vidám balesetmegelőzési vetélkedőn több mint 200 negyedikes gyerek vett részt és tanult. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága idén 10 állomáson várta vetélkedőkkel a vármegyéből érkező fiatalokat.
Pénteken, szeptember 22-én Nyitott Piacok Napja rendezvényt tart a Kecskeméti Piac a fenntarthatóság jegyében 8.00-12.00 óráig a Budai utcai piaccsarnokhoz kapcsolódó szabadtér hátsó részén.
Olaszországban vett részt közelmúltban eXtremeMan versenyen a kecskeméti Lovas Gergely. A nem mindennapi erőpróba keretében a 3800 méter úszva, 195 kilométert kerékpározva, valamit 42 kilométert futva kellett megtennie a fiatalembernek, hegyekben, 4700 méternyi szintkülönbséget legyőzve. A verseny nehézségét jelzi, hogy a 250 rutinos sportolóból 120 nem tudta teljesíteni a távokat. Lovas Gergely felkészüléséről, élményeiről és terveiről is beszélt a KTV hétfő esti Sportmagazinjában.
Igazi közösségi élményekkel várták a városrész lakóit a Széchenyiváros Hete rendezvénysorozat mai napján. A gyerekektől egészen a legtapasztaltabb felnőttekig, mindenki talált szórakozást a felújított közösségi házban és a parkban.
Több mint 300 adag uzsonnával lepték meg a főtéren kerékpározókat ma délután. A Magyar Kerékpáros Szövetség hagyományosan minden évben jelentkező országos eseménysorozatához Kecskemét idén is csatlakozott. A civil kezdeményezést az önkormányzat is évről évre felkarolja.
Filmvetítéssel és csillaglessel kezdődött pénteken, gyerekprogramokkal és bulival folytatódott szombaton a Nyárzáró Dombpiknik a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. A Vízműdomb tetején zajló kétnapos rendezvényt hagyományteremtő szándékkal hívták életre a szervezők.
Főképp várandós kismamák számára tartottak előadásokat ma délelőtt a Medical Safe Labor és a Szent-Györgyi Albert Technikum közös rendezvényén, amelyen az érdeklődők megismerkedhettek, a stresszmentesebb gyermek vizsgálatokat, köztük a vérvétel alapjaival. Az előadáson elhangzottak szerint, bár a vérből mintegy 5000 vizsgálat elvégzésére van már lehetőség, a gyermeknek mindez fájdalmat okoz, a szülők ezért csak akkor éljenek ezzel a lehetőséggel, ha nagyon muszáj és ha azt az orvos javasolja.
Kávéház, nem kávézó – hívja fel mindjárt az elején a figyelmet Tamási Ákos, a Városháza sarkán nemrég megnyílt Lechner Kávéház üzletvezetője. A régi magyar kávéházi hagyományokhoz visszanyúló patinás Lechner nem csak minőségi olasz kávét kínál. A croissant-ok, bagettek, magyaros és angolszász tojásételek mellett meleg főételeket, frissen csapolt proseccót és más italkülönlegességeket is fogyaszthatunk itt, de ennél még több kíván lenni a Lechner: Kecskemét új közösségi helyszíne.
Kóstolók, előadások, interaktív feladatok és bábelőadások várják a gyerekeket és a felnőtteket szeptember 22-én a Kecskeméti Piacon. A piac ugyanis csatlakozott a Nyitott Piacok Napja országos programhoz. Az akció elsősorban a vásárlóknak szól, de a termelők és piaci árusok is profitálhatnak belőle.
A Budapesti Demográfiai Csúcs ötödik alkalommal helyezi a középpontba a családok ügyét. A csúcs kísérőprogramjaként több vidéki nagyvárosban, így Kecskeméten is családi napot tartanak. Szombaton a Főtéren délelőtt 10 órától egészen estig színes programokat kínálnak minden korosztály számára. A családi nap részleteiről beszélgettünk Nagyhegyesi-Kis Mariannal, a Polgármesteri Hivatal Közösségi Kapcsolatok Osztályának vezetőjével.
Szeptember 22-ig tartják az általános iskolások heteit a Kecskeméti Vadasparkban. Őket az óvodások, majd a nyugdíjasok követik. Az ott dolgozók minden hétköznap látványetetéseket tartanak a vendégeknek, akik számos érdekességet, kulisszatitkot is megtudhatnak az állatokról.
Hagyományteremtő szándékkal először idén szervezik meg a Nyárzáró Dombpiknik a Vízműdombon nevű rendezvényt. Szeptember 15-én és 16-án (pénteken és szombaton) érdekes programokkal várják a kicsiket és nagyokat. A mottó: Hozd magaddal a pokrócodat is!
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.