Egyre többen veszik igénybe a közösségi közlekedést, évről évre nő az utazások száma, és ezzel együtt nő a vonaton, buszon elhagyott, gazdátlan holmik darabszáma is. Míg 2023-ban 21,5 ezer, 2024-ben már csaknem 23 ezer talált tárgy várta gazdáját a MÁV-csoportnál – csaknem felük hiába.
A néhány hónapja próba jelleggel bevezetett 201-es és 202-es járatok február 1-jétől változatlan menetrenddel közlekednek Kecskeméten. Február 3-tól, hétfőtől azonban menetrendi változások kerülnek érvényesítésre a KEKO több helyi autóbuszjáratának tekintetében.
37-en haltak meg, többen kórházba kerültek az 1973-as Korhánközi úti vonatszerencsétlenség következtében. A tragédia a mai napig is egyike Magyarország legnagyobb vasúti közlekedési szerencsétlenségének. Ma helyezték el a tisztelet koszorúit a helyszínen felállított emlékműnél.
A nagy teljesítményű, modern töltők még gyorsabb töltést tesznek lehetővé a nagy forgalmú helyszíneken. Ez azt jelenti, hogy ezekkel a töltőkkel egy modern elektromos autó 10%-os szintről 80%-os szintre történő feltöltéséhez átlagosan körülbelül 15 percre van szükség.
A Kecskeméti Járási Ügyészség egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki több alkalommal is egy másik autóra kiadott rendszámmal vezette autóját Kecskeméten. Amikor a rendőrök igazoltatni akarták, autójával menekülni kezdett, majd utasait hátrahagyva szaladt el a rendőrök elől.
Egy követ szállító kamion hajtott le az útról és csapódott a mély vízelvezető árokba az 55-ös főúton, Kisszállás térségében. A baleset következtében a szerelvény az oldalára borult, és jelentős mennyiségű üzemanyag ömlött az árokba.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint csütörtökön forgalomkorlátozásra kell számítani 11 órától 12 óráig Kecskeméten, a Vízmű utca és Vízöntő utca kereszteződésében.
Megvannak a konkrét tervek a Halasi úti felüljáró felújítása kapcsán. Mint azt az Építési és Közlekedési Minisztériumtól megtudtuk, a nagymértékben károsodott 15 db tartószerkezeti gerenda cseréje is megvalósul a beruházás keretében.
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a közelmúltban több olyan eseményt tartott, amelyen bemutatták a Déli Iparterülethez, illetve a Barényi Béla úthoz kapcsolódó eddigi és jövőbeni fejlesztéseket is.
Hétfőn, kedden és szerdán (2025. január 20-22.) Magyarország területén halad át a brit haderő konvoja, hogy részt vegyen a Steadfast Dart 2025 NATO-gyakorlaton Romániában.
A tervek szerint halad a tavaly ősszel megkezdődött, lóhere alakú csomópont, vagyis az M5-M44 csomópont építése. Az M44 mielőbbi forgalomba helyezhetősége miatt az 5 sz. főúti csomópont előrehaladottabb állapotban van. Elkészült az 5. sz. főúton a két körforgalom, valamint az M44 le- és felhajtó ágai is. Várhatóan február végétől az 5. sz. főút új szakaszára terelik a forgalmat.
„A változás körbefonja az életünket.” Erről beszélt Szemereyné Pataki Klaudia a Rádió 1 Gong-ban. A polgármester példaként említette a helyi járatok vonalszámozásainak a megváltoztatását, ami még mindig nem került nyugvópontra. A város vezetője hangsúlyozta, az egész tömegközlekedési struktúra megváltozott, szükség volt az egységesítésre.
A kiskunfélegyházi kapitány éppen a helyszínen volt, azonnal az asszony segítségére sietett. A helyszínről elhajtó sofőrt az eljárás során eltiltották a járművezetéstől és megbírságolták.
Megjutalmazta a balesetmentesen vezető sofőrjeit ma délelőtt az Inter Tan-Ker Zrt. Az elmúlt 5 év eredményeként 36 főt díjaztak, akik 50 ezer, 100 ezer és 150 ezer kilométert tettek meg úgy, hogy még egy koccanás sem történt velünk. Immáron 4. alkalommal tartották meg az eseményt, melyre mindig nagy örömmel érkeznek a hivatásukat végző sofőrök.
Megérkezett az Építési és Közlekedési Minisztériumtól a forgalomba helyezési engedély, így február 3-tól a Rózsakert előtti buszmegállót is használhatják az utasok. Mivel ez egy teljesen új megálló, ezért szükség van a menetidő és a menetrend felülvizsgálatára.
Nem csupán a buszokon, a megállóhelyeknél található menetrendeken tüntette fel a Kecskeméti Közlekedési Központ az új mellett a régi vonalszámokat, hanem az interneten is, valamint a vasútállomáson és a Széchenyi téri buszpályaudvaron a KEKO kollégái személyesen is segítették az utasokat. Utóbbira már január 7-én nem volt szükség, úgy látszik gördülékenyen folyik az átállás.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.