Kategória: Gazdaság
Keresés
Dátum választó
Rendezés
15593 találat
2024.04.14

Kecskeméti diákok készítettek fészekalapokat a gólyáknak

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és az MVM Démász Áramhálózati Kft. többéves együttműködésének köszönhetően 2024-ben is számos biztonságossá tett fészek várja a hazatérő fehér gólyákat. Idén a kecskeméti Piarista Gimnázium közösségi szolgálatos diákjai készítettek fészekalapokat a gólyakosarak állványaira.
2024.04.13

Guszti és Pista bácsi: a tiszta lélek és a természet szeretete a legfontosabb értékek

Kecskemét két megbecsült polgárát, Gyenes Istvánt és Hegedűs Ágostont köszöntötték ma (szombat) délután a Széchenyivárosban. A Fáklya utcai Közösségi Kertben Laczkó-Zsámboki Angéla, a Széchenyivárosért Egyesület elnöke, valamint Gál Zsombor, a Lendületben a Széchenyivárosért Egyesület elnöke köszöntötte az ünnepelteket. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester is meglepetéssel készült Pista és Guszti bácsinak. A köszöntést a Közösségi Kert Tavaszi Évadnyitójával együtt tartották meg. Új nevet is kapott a terület, amelyet mostantól Rózsás kertnek neveznek.
2024.04.13

Brian Kobilka Nobel-díjas tudós járt ma Kecskeméten

A 2012-ben Nobel-díjat kapott Brian Kobilka amerikai fiziológus látogatott ma (szombaton) Kecskemétre. A tudós elsőként a Kecskeméti Református Gimnáziumban fogadták, ahol megtekintett egy laboratóriumi gyakorlatot, majd a díszteremben válaszolt a diákok kérdéseire. Brian Kobilkát ezt követően a Városházán Szemereyné Pataki Klaudia polgármester fogadta, és közös sajtótájékoztatót tartottak. A városvezető új ösztöndíjprogramot jelentett be, amelynek célja, hogy a fiatalok orvosi tevékenységüket itt a városban végezzék, vagyis jöjjenek vissza tanulmányaik befejeztével.
2024.04.13

Folytatódnak a fejlesztések Bács-Kiskunban 

Csaknem félszáz fejlesztési beruházás támogatói szerződését írták alá 12 milliárd forint értékben csütörtökön Kiskunmajsán, a Bács-Kiskun Vármegyei Polgármesterek Szakmai Fórumának keretében. Az eseményen elhangzott: a napokban döntés született arról, hogy újabb 8,5 milliárd forint pályázati forrás érkezik a vármegyébe.
2024.04.11

Megduplázta látogatószámát a Kecskeméti Vadaskert

Megtartotta hagyományos tavaszi szakmai bejárását a Kecskeméti Vadaskert. A kötetlen hangulatú sétán részt vettek az alapító önkormányzat, a társszervek, partnereik, valamint a média képviselői. Az eseményen az állatkert vezetői beszámoltak az eredményekről és a tervekről. Tokovics Tamás ügyvezető igazgató elmondta, hogy az elmúlt években sikerült 60 ezerről 120 ezerre növelni a látogatószámot.
2024.04.10

Közösen fejlesztik Kecskemét és térségének turizmusát

Kecskemét és Térsége Turisztikai Fórumot szervezett az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület szerda délután a Városháza Dísztermébe. A térség turisztikai szolgáltatóit hívták meg az eseményre, hogy a kapcsolatépítés mellett közösen gondolkodjanak a turizmus fellendítésén Kecskeméten és környékén.
2024.04.10

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz az Izsáki úton

Április 10-24. között az 52. sz. főút Olimpia és Sport utcai csatlakozásaiban kiépített körforgalmakban ideiglenes, lokális forgalomkorlátozásokra számíthatunk - tájékoztatta szerkesztőségünket az önkormányzat. A munkálatok csak sávszűkítéssel járnak, minden ág járható lesz a közlemény szerint.
2024.04.10

Futári fizetését kábítószer-kereskedelemmel egészítette ki

A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki Kiskunfélegyházán több személy részére is rendszeresen értékesített marihuánát, valamint exstasy tablettákat. A vádlott az értékesítés céljából megvásárolt kábítószereket egy városszéli erdőben kialakított veremben tárolta, illetve annak közelében kannabisz palántákat is nevelt.
2024.04.10

TOP-Tarisznya: Így fejlődött Bács-Kiskun

A 2023 végével befejeződött Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében Bács-Kiskunban történelmi léptékű, több mint 100 milliárd forint értékű fejlesztéssorozat valósult meg. A vármegyék közül itt volt a leghatékonyabb a forrásfelhasználás, és a támogatásokból mind a 119 településre jutott.