Tiszakécske volt a „Vizet a tájba program” következő fontos megállója, ahol az aszályvédelem kérdése is szóba került. A Polgármesteri Hivatalba látogatott többek között Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára, dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő, Cseh Tamás, a Kecskeméti Járási Hivatal vezetője és Kovács Ernő főispán, akiket Tóth János polgármester fogadott.
Tudtad, hogy ha valaki Kecskeméten önkormányzati bérlakásban él, jó eséllyel a KIK-FOR Kft. kezeli az ingatlant? A város lakáspolitikájának egyik legfontosabb szereplője ez a közvetlenül az önkormányzat tulajdonában álló cég, amely nemcsak a lakások karbantartásáért felel, hanem azért is, hogy azok minél több kecskeméti család számára elérhetők és élhetők legyenek.
Ülésig tömték cigarettával azt a bolgár személyautót, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M5-ös autópályáról tereltek le. A csomagtartó mélyén, a háttámlák belsejében és még a lökhárító mögött is több ezer doboz illegális cigaretta lapult.
A Működő Város Bizottság jóváhagyásával július 1-től módosítja a helyi buszok menetrendjét a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. Az egyik újdonság az éjszaki járatok bevezetése lesz augusztus 31-ig pénteken és szombaton próba jelleggel.
Az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán a 114-es kilométerszelvényben található Kiskunfélegyháza dél csomópont ráhajtó ága 2025. június 28-tól várhatóan 2025. július 7-ig burkolatfelújítási munkálatok miatt lezárásra kerül. Az AKA Zrt. a munkálatok okozta forgalomkorlátozások miatt a közlekedők szíves türelmét kéri.
Miután a gazda megegyezett az aratókkal a munkabérben kezdetét vette a munka Kunszálláson szombaton. Az Aratófesztiválon, mely a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program részét képezte, a Csűrcsavaró Néptáncegyüttes elevenítette fel a régmúlt idők hagyományait.
A Kecskeméti Önkormányzat Működő Város Bizottságához az elmúlt időszakban beérkezett kezdeményezések, illetve az elvégzett forgalmi rend felülvizsgálatok alapján a helyi közutak forgalmi rendjének módosítására kerül sor.
A MÁV-csoportnál 2025. június 21-jétől jelentősen egyszerűsödött a 14 éven aluli gyermekek díjmentes utazásának igazolása a vonatokon és a helyközi buszokon. Az eddigi gyakorlattól eltérően, mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.
Idén is lesz Európai Mobilitási Hét és Európai Autómentes Nap Kecskeméten. Erről a tegnapi közgyűlés döntött. A szeptember 16-a és 22-e közötti programsorozat fő eleme most is a vasárnapi, Főtérről induló, hagyományos kerékpárfelvonulás lesz.
A nyári szünet előtti utolsó ülésén is fontos döntéseket hozott a kecskeméti közgyűlés. A képviselők döntöttek többek között a társasházak közötti zöldfelületek gondozásáról, a fizetésemelésekről, alapítványi támogatásokról, de elfogadták a KeKo beszámolóját is. Mindezek mellett a júniusi tanácskozás napirendjén szerepelt még több közterület elnevezése, a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola sportcsarnokának felújítása valamint a Rudolf kertben tavaly elkészült Kislovarda, amely Kecskemét legújabb rendezvényhelyszíne lesz.
A csütörtöki közgyűlés első napirendi pontjában tárgyalta a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola és a Kecskeméti SZC Kada Elek Technikum fejlesztésére benyújtott előterjesztéseket. A tervek szerint mintegy 300 milliónyi támogatásból újul majd meg az iskola sportcsarnoka, valamint készen áll a szerződés a technikum épületének fejlesztésére.
2025.07.07-től lezárják a forgalom elől a Kecskemét Balaton utca Nyíri út felőli szakasza a közműépítés miatt. A Nyíri út forgalma sávszűkítéssel korlátozzák.
Még csak második alkalommal szervezték meg, már megduplázódott az árusok száma a tőserdei Tölgy piacon. A siker nem véletlen, a helybeli és környékbeli termelők a legnívósabb, legegyedibb, legfinomabb és legegészségesebb portékáikkal érkeznek az Ökoturisztikai Központhoz havi egy alkalommal. A kísérleti jelleggel életre hívott rendezvény tehát egyelőre hasít a népszerűségi pályán.
Kecskemét két év előkészítést követően 2020. január elsejével saját kezébe vette a Volántól a helyi közösségi közlekedés irányítását. A döntés mögött főként a szolgáltatás színvonalával kapcsolatos és költségelszámolási kifogások álltak. A változást az a képviselőtestületi igény is kísérte, hogy az üzemeltetéssel kapcsolatban az illetékesek öt évente számoljanak be a közgyűlés előtt – erre került sor a mai képviselő-testületi ülésen.
Törvényi változások következményeként, július 1-től Kecskeméten is a társasházak feladata lesz az épületükhöz tartozó zöldfelületek gondozása. A Közgyűlés mai napirendjén erről szóló előterjesztés kapcsán többen is aggodalmuknak adtak hangot, az új rendelkezés végrehajtása kapcsán. A képviselők végül úgy döntöttek, hogy kezdeményezik azt, hogy a társasházak lakóközösségei hosszabb, szankció mentes türelmi időt kapjanak a felkészülésre.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.