A Svájci Nagykövetség, valamint a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara szervezésében Svájci-Magyar Üzleti Fórumra kerül sor Kecskeméten, 2024. szeptember 11-én.
A mai napon visszatért klubunkhoz Rjaskó Mihály, aki az NB II-es és NB I-es ezüstcsapatnak is tagja volt már, az előző idényt pedig Nyíregyházán töltötte.
Augusztus 20-a alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésében részesült dr. Rosta Szabolcs régész, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója. Az elismerés kapcsán pályájáról, a régészethez fűződő szenvedélyéről valamint a Bugaci Aranymonostor Látogatóközpontról is kérdeztük.
A Kecskeméti Televízió Sportmagazinjának vendége volt Ivkovic Stojan, akivel a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéséről, valamint szakmai sikereiről beszélgettünk. A sportszakember többek között azt is elmondta, hogy közel a hatvanhoz, már szeretné abbahagyni az edzői munkát, reméli, hogy megtalálják utódját, azt aki legalább úgy fogja folytatni, mint ahogy ő.
Szeptember 1-én érkezett az őszi időszak első újszülöttje a Kecskeméti Vadaskertbe, egy hófehér láma bébi személyében. Az időpont azért is különleges, mert a lámák általában május-július eleje között születnek, az apróság pedig a szokásosnál nyugodtabb környezetbe érkezett most a tanév kezdetével, a gyermektáborok és a vakáció végén.
Korosztályos válogatott támadóval bővült csapatunk kerete, miután mindenben megállapodtunk a Fehérvár FC-vel és Berki Marcellel a játékos klubváltásáról. A 20 esztendős támadó hosszú távra kötelezte el magát, miután kivásároltuk szerződéséből.
A hétvégén ismét felnőtteknek szervezett sárkányhajó versenyt a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban a Hírös-Kecskemét Vízi Sportegyesület. A szeptemberi megmérettetés 22 csapat részvételével zajlott 200, illetve 1000 méteren. Ezúttal a határon túlról, Kolozsvárról is érkezett evezős csapat a versenyre.
Az idei tanévtől életbe lépett rendelet szerint az iskolákban a mobileszközök használata kifejezetten az oktatói tervezett és irányított tevékenységekre korlátozódhat. A tanítási időben a diákok csakis akkor használhatják eszközeiket, amikor az a tananyaghoz kapcsolódik és a tanár ezt kifejezetten kéri vagy engedélyezi. Az új szabályozás célja, hogy egyensúly legyen a digitális eszközök oktatási célú használata és a figyelemelvonás minimalizálása között.
A 11 éves korában eltűnt kisfiú holttestét egy bajai tanya melléképületében, a beton alatt elásva találták meg július végén. A további vizsgálatok kiderítették, hogy a tragikus módon elhunyt Till Tamás emberölés áldozata lett.
Komoly és felelősségteljes szakmai munkával telt a nyara: júliusban Kínába utazott, ahol egy egyhetes karnagyi kurzus tanáraként és egy zenei nevelési konferencia előadójaként számítottak a segítségére, míg augusztus utolsó napjaiban Prágában járt a Kecskeméti Fesztivál Kórussal. Így azután az elmúlt 2-3 hónapban dr. Kiss Katalinnak nem sok ideje maradt a pihenésre, de mint mondta, a távol-keleti országban és a cseh fővárosban is felejthetetlen élményekkel gazdagodott.
A Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. megbízásából a Növényvédő és Kártevőirtó Kft. – az időjárási viszonyoktól függően – 2024. szeptember 4. és 14. közti időszakban végzi a platánfák csipkés poloska és gnomóniás levélgomba elleni permetezését a város közterületein.
Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Ciróka Bábszínház, mely kiemelkedő kulturális tevékenységéért díjat is vehetett át. Erről és az elkezdődött 2024/25-ös évadról is beszélgetünk Kiszely Ágnes igazgatóval.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága egész évben ellenőrzi a jövedéki kis- és nagykereskedőket. Kollégáikat elképesztő látvány fogadta egy ilyen ellenőrzés során egy kecskeméti kínai étteremben.
Iskolakezdésre megvalósult Kecskeméten, a Könyves Kálmán körúton, a közel 50 éve szolgáló, július folyamán meghibásodott vezetékszakasz cseréje és az útburkolat helyreállítása, már csak kisebb befejező munkák vannak hátra-olvasható a BÁCSVÍZ Zrt. közösségi oldalán.
Arany János, Jókai Mór, Deák Ferenc és Szendrey Júlia portréi is láthatók a 19. század egyik legnevesebb magyar fotográfusa, Simonyi Antal képeiből nyílt kecskeméti kiállításon. Borda Márton Áron Simonyi-gyűjteményének 200 darabján át bepillanthatunk a 19. század világába – ízlésébe, öltözködésébe, miliőjébe. A kiállítás október 31-ig látható a Magyar Fotográfiai Múzeumban.
A hőségriasztás miatt keddtől rövidített órák lesznek a Kadafalvi Általános Iskolában és a Kodály Iskolában is. A szülőket arra kérik, hogy aki teheti már ebéd után vigye haza gyermekét.
A hagyományokhoz híven szeptemberben számos gyalogátkelőhelyen találkozhatnak a közlekedők rendőrökkel Kecskemét-szerte. A hatóság munkatársai az iskolakezdés miatt kialakult óriási forgalomban segítenek a diákoknak átkelni a zebrán egész hónapban.
Ma reggel nyolc órakor becsengettek, és elkezdődött az idei tanév a kecskeméti oktatási intézményekben is. A 2024/25-ös tanítási időszak sok változást hozott az iskolák életébe. A legjelentősebb ezek közül a tiltott tárgyak listája, és az okos eszközök használatának korlátozása.