Nagyobb hanghatásra számíthatunk Kecskeméten, a repülődandár területén és környékén - írta Facebook oldalán az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és lopás miatt vádat emelt egy börtönviselt férfival szemben, aki szabadulását követően bódult állapotban bicskával és féltéglával a családtagjaira támadt, majd másnap a kórházban egy egészségügyi ápolót is bántalmazott.
A hétköznapi emberek többsége számára a vadászpilóták élete és munkája tele van titokkal. Keveset tudunk hétköznapjaikról, sok mindenről nem is beszélhetnek a nyilvánosság előtt. Most alkalmunk nyílt kicsit jobban belelátni az égi harcosok életébe, hisz a kecskeméti katonai repülőtéren beszélgettünk egy aktív vadászpilótával, Mészáros Csongorral, a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárjának 30 éves főhadnagyával.
Még mindig tesztelik a kecskeméti repülőbázison az első magyar részre gyártott KC-390-es katonai szállítórepülőgépet. Mikor végeznek a feladatokkal, a gép visszatér Brazíliába, majd idén és jövőre egy-egy KC-390-es érkezik véglegesen Kecskemétre. A szállítógép alkalmas lesz légi utántöltésre, és intenzív ellátásra szoruló betegek, sérültek ápolására szolgáló betegágyak befogadására is.
Ha azt a szót halljuk, hogy légtérvédelem, legtöbbünk szeme előtt egy Gripen vadászgép képe elevenedik meg. Így lesz ez mostantól annál a közel kétszáz, a Honvéd Kadét Programban részt vevő iskolából érkező tanulónál is, akik ellátogathattak a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárhoz, április 24-én.
Három hétig a kecskeméti repülőbázison tartózkodik az első magyar részre gyártott KC-390 katonai szállítórepülőgép. A gép tesztelésre érkezett ma délelőtt Kecskemétre, majd visszatér Brazíliába. Dr. Kutnyászky Zsolt államtitkár a mai (péntek) sajtótájékoztatón kiemelte: a légi rendészet kiemelt jelentőséggel bír, fontos annak modernizálása és ennek fontos állomása a mai. Mint a rendezvényen elhangzott a szállítógép alkalmas lesz légi utántöltésre, és intenzív ellátásra szoruló betegek, sérültek ápolására szolgáló betegágyak befogadására is.
Április 12-től három hétig a kecskeméti repülőbázison tartózkodik a magyar részre gyártott KC-390 katonai szállítórepülőgép - tájékoztatta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter csütörtökön az MTI-t.
Bács-Kiskun vármegye 8 kadétiskolájából több mint 150 kadét és egyéb szakon tanuló középiskolás, hazája iránt felelősséget vállaló állampolgár köt, illetve kötött tartalékos szerződést. Az ünnepélyes aláírásra ma került sor a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikum sportcsarnokában.
Mintegy kétszázötven kadét látogatott el az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárhoz, március 27-én. Kecskeméti látogatásuk alkalmával a fiatalok testközelből ismerkedtek meg a JAS-39 Gripen vadászgéppel és a dandár őrkutyáival.
„Több évtized után indul újra a fegyvertervező és -gyártó mérnökképzés hazánkban” – többek közt erről állapodott meg dr. Czermann János a Neumann János Egyetem képviselőivel. A Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, illetve a kecskeméti intézmény vezetői március 26-án, a Bálna Honvédelmi Központban írták alá együttműködésük megújítását.
A kecskeméti repülőbázis Gripen pilótái március 25-27. között az éves kiképzési tervnek megfelelően késő délutáni, esti, éjszakába nyúló repüléseket hajtanak végre.
Az idei év a légierőről szól a Magyar Honvédségnél – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Fejér vármegyei Fehérvárcsurgón rendezett nemzetközi konferencián, március 22-én.
A jól ismert erős hanghatásra lehet számíztani mától három napon át Kecskemét felett is, mivel a Gripenek ismét délutáni és esti repüléseket hajtanak végre.
Megtisztult és megszépült a Noszlopy Gáspár-szobor környezete. A park rendbetételét most is, immár harmadik alkalommal a Gáspár András Technikum kadétjai végezték el, hogy méltó legyen a mai megemlékezéshez.
Milyen feltételekkel lehet jelentkezni önkéntes tartalékos katonának? Hogy lehet bekerülni a 4. Területvédelmi Ezred Lovas Századába? Ezekre és hasonló kérdésekre adtak választ szombaton a Bugaci Ménesnél, ahol a Magyar Honvédség a lovas tartalékos toborzást népszerűsítette.
Kiképzési repülést tartanak a kecskeméti repülőbázison, melynek célja, hogy a JAS-39 repülőgépvezetői állomány minden tagját eljuttassák a „combat ready” szintre. Ez azt jelenti, hogy minden körülmények között, minden feladatot végre tudnak hajtani a pilóták, tehát harckész minősítéssel rendelkeznek. Ennek ösztönzéséül a repülőgépvezetők illetményét megemelték.
Kéthetes gyakorlatsorozatban vesz részt a vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár. A Gripeneknek a NEWFIP feladatai során egy zavarógép ellenére kell megtisztítaniuk a légteret. A gyakorlat napról napra bonyolultabb akadályokat tartalmaz, elősegítve a pilóták tapasztalatszerzését.
Mintegy száznyolcvan kadét látogatott el az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárhoz. A csapatlátogatás alkalmával statikus bemutatón és repülés közben is megcsodálhatták a Jas-39 Gripen vadászgépet.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.