Az MLSZ Versenybizottsága a mai napon hivatalos határozatot küldött klubunk számára a KTE – DVSC bajnoki mérkőzés után jogosulatlan játék miatt benyújtott óvásunk kapcsán. A bizottság első körben elutasította óvásunkat.
A szerdai kormányülés után csütörtök délelőtt ismét Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő, akik beszámolnak a kormány legújabb döntéseiről. Ezúttal csatlakozott hozzájuk Koncz Zsófia államtitkár is. A részletekről alább, folyamatosan frissülő cikkünkben számolunk be.
Zsótér Donát sajnálja, hogy az ETO ellen kicsúszott a kezükből a győzelem, de bízik benne, hogy Miskolcon is meglesznek a helyzeteik, illetve a kompakt védekezésük, hiszen szükségük van a pontokra, amit kellő koncentrációval szeretnének is megszerezni.
Az értékjáró séta sorozatot 2021-ben hívta életre az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, amelynek során az egyesület tagtelepüléseire tesznek kirándulást.
A Kecskeméti Járási Ügyészség 35 rendbeli csalás miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki bő két év leforgása alatt, összesen 35 sértettet várt át valótlan on-line hirdetésekkel. A férfi élettársának pénzmosás miatt kell felelnie, amiért a párja rendelkezésére bocsátotta a bankszámláit és az oda érkező pénzek egy részét felvette.
Az általános iskolákba az idén április 10-11-én lehet beiratkozni, az óvodai beiratkozás április 20-tól május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-vel.
A Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. elsődleges célja, hogy sportolási lehetőséget biztosítson a kecskeméti gyerekeknek. Emellett viszont kiemelt figyelmet kap a felnőttek mozgásra való ösztönzése is, ezt bizonyítja a vállalat Mozdulj meg Senior Junior! elnevezésű programja is.
Építési és Közlekedési Minisztérium tájékoztatása szerint, április 11-én megváltozik a forgalmirend az M44-M5 csomópontban. Részletek az alábbi tájékoztatóban.
Az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán az 53-as kilométerszelvényben található Örkény csomópont ráhajtó ága 2025. április 7-től várhatóan 2025. április 12-ig burkolatfelújítási munkálatok miatt lezárásra kerül. Az AKA Zrt. a munkálatok okozta forgalomkorlátozások miatt a közlekedők szíves türelmét kéri.
A Neumann János Egyetem évek óta kiemelt figyelmet fordít a szépkorúakra. Tovább erősítve az egyetem elkötelezettségét az idősebb korosztály támogatásában, 2025. április 3-án együttműködési megállapodást kötött a Kecskeméti Nyugdíjasszövetséggel.
Jelentős fejlődés előtt áll Bács-Kiskun aktív turizmusa: a vármegye önkormányzata 650 millió forint területfejlesztési támogatást nyert egy komplex vízitúra-hálózat kiépítésére a Vajas-fokon.
Ha segítek neked, és te is segítesz nekem, a térségben sokan jól járunk – erre a felismerésre alapul a közösségi gazdaságfejlesztést célul kitűző fi200 klubok ötlete. Az első ilyen rendezvényre kedden került sor Nemesnádudvaron.
Javában zajlik a tojásrakás a bíbiceknél. Kollégáink már március második felében találtak tojásos fészekaljakat a Felső-Kiskunságban. Ahhoz, hogy a faj egyedei sikeresen költhessenek, szükséges a víz közelsége és a legeltetett, rövid füvű legelő, ahol megfelelő rovartáplálékot találnak.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.