Szerdán 18 órás kezdéssel a katari Al-Arabi SC lesz a Kecskeméti TE ellenfele újabb felkészülési mérkőzésen, Ausztriában. A találkozó kapcsán Szabó István vezetőedző is megosztotta várakozásait.
Június 17-e óta Japánban koncertezik a MÁV Szimfonikus Zenekar. A háromhetes turné legutóbbi, 10. hangversenyét – ismét fergeteges sikert aratva – a felkelő nap országa legismertebb zenei központjában, a Suntory Hallban tartották meg. A Kobayashi Ken-Ichiro vezette együttes művészeként az ünneplés részese volt a Kecskeméti Kodály Iskola korábbi diákja, Czágler-Oberfrank Bernadett is. Az ifjú hegedűművész szerint „a zenekar teljes beleéléssel játszott, a kitörő tapsvihar, az éljenzés, az állótaps is azt jelezte felénk, hogy sikerült átadnunk a közönségnek azt az érzést, amiben léteztünk.”
Befejeződött a XXI. Kecskeméti Acélszobrászati és Képzőművészeti Szimpozion és Nemzetközi Alkotótábor.
Idén 9-en vettek részt a táborban, két német művész mellett egy szlovén alkotó, valamint három kecskeméti: Majoros Gyula, lánya Lili, Vinczellér Zsolt építőművész valamint több fiatal szobrász alkotta a csapatot. A rendezvény ma az
elkészült művekből összeállított tárlattal zárult az IQ Kecskemét Irodaház mélygarázsában. Az elmúlt több mint két hét történéseiről beszélt a KTV-ben Árvai István a K-ARTS Művészeti Alapítvány művészeti vezetője és Dr. Virág Ágnes művészettörténész.
Ma délután Árvai István művészeti vezető hivatalosan is bezárta a 2024-es Kecskeméti Acélszobrászati és Képzőművészeti Szimpózium nemzetközi alkotótáborát, és megnyílt a telepen készült műtárgyakból rendezett kiállítás az IQ Kecskemét irodaházának Izsáki úti mélygarázsában.
54 országból több mint 700 előnemez érkezett Nitschmann Corinna nemezművész és Póth Péter személyiségfejlesztő önismereti tréner felhívására. A sok kis darab végül egy 1,8×5,5 méteres nemezzé állt össze. A nemzetközi összefogás az orosz-ukrán háború kitörésére reflektál. Az alkotók 2,5 millió forintot adtak össze, melyet a Vöröskeresztnek adományoztak az orosz-ukrán háború elszenvedőinek megsegítésére. A békenemezt a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben állították ki.
A Cseh Nemzetközi Bajnokságon vett részt június 22-23-án Lovosicében Grosán Pál és Borbély Norbert. Mindketten valamennyi versenyszámukban Cseh bajnoki címet nyertek. Grosán Pál az M85 éves, Borbély Norbert az M45 éves korcsoportban
Indonéz szigetvilág kultúrája, gasztronómiája valamint egzotikus zenéi és táncai mutatkoztak be szombaton este a Múzeumok Éjszakája kecskeméti programjai keretében Szórakaténuszban és a Naiv Művészek Gyűjteménye udvarán az Indonéz Köztársaság Nagykövetségének közreműködésével.
Rodostón (Süleymanpasa), Kecskemét törökországi testérvárosában tettek látogatást nemrégiben a Kecskeméti Katona József Gimnázium diákjai. Az utazásról és az iskola programjáról számolt be a KTV Kiemelő magazinjában néhány résztvevő, Ködmön András, intézményvezető-helyettes és Szöllősi Adrien, az iskola egyik tanulója.
Újra magyar polgármestere lesz Marosvásárhelynek. Immáron második ciklusát kezdheti meg Soós Zoltán Kecskemét testvérvárosában. A független jelölt toronymagasan, 41,6%-kal verte mindegyik román ellenfelét.
Török delegáció érkezett a Városházára szombaton délelőtt. Mustafa Sentop, a Török Nagy Nemzetgyűlés volt elnöke villámlátogatás tett Kecskeméten, ahol a Látogatóközpontot tekintette meg. A házelnök kiemelte, hogy 2024 a török-magyar kulturális év, így számos program kerül majd megrendezésre mindkét országban, melyek a kapcsolatokat erősítik majd.
A New York-i Liszt Intézet komolyzenei koncertet rendezett 2024. május 9-én este a New York-i magyar főkonzulátuson. Az Európa-nap alkalmából szervezett hangversenyen Arturo Delmoni hegedűművész és a Kecskeméti Kodály Iskola korábbi szakgimnáziumi növendéke, dr. Szokody Anikó zongoraművész közreműködésével európai mesterek – Vivaldi, Kreisler, Mozart, Grieg és Brahms mellett Tóth Péter, az MMA Zeneművészeti Tagozatának vezetője – művei csendültek fel.
Három napon át Kecskemét ad otthont az Európai Galamb- és Kisállattenyésztők Szövetsége közgyűlésének. A nyitórendezvény csütörtökön este zajlott az Aranyhomok Hotelben.
Honnan indultak a kínai autógyártók és hová tartanak? Ezt a témát járták körbe a legutóbbi Hírös Szenior Egyetemen tartott előadásában dr. Kárpáti József, a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja.
Török üzleti delegáció járt csütörtökön Kecskeméten a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában. A rendezvényen 20-20 cég képviseltette magát a két országból annak reményében, hogy a szakmai találkozó keretében gyümölcsöző üzleti kapcsolatokat kössenek.
Állandó képviselettel lesz jelen Magyarország leginnovatívabb egyeteme az Egyesült Arab Emirátusok legnépesebb és legfejlettebb emírségében Dubajban. A kirendeltség létrehozása illeszkedik a Neumann János Egyetem azon rövidtávú fejlesztési koncepciójába, amely szerint az általa elérni kívánt 5000 fős hallgatói létszámot legalább 20%-ban nemzetközi hallgatók toborzásával oldja meg.
Ludányi András amerikai magyar politológus és történész bemutatta Amerikai életutam című könyvét a kecskeméti Városházán. A könyvbemutatót kísérő beszélgetést Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke moderálta.
Izgalmas programokkal folytatódott pénteken az első Kecskeméti Ifjúsági Fesztivál. Délelőtt a Széchenyi István Közösségi Házba érkezett az ENSZ ifjúsági küldöttje. Brimo Widad beszélt a munkájáról, az ENSZ-ről, a fenntartható fejlődési célokról és a jövő generációiról.
30 éves a Kecskemét-Aomori Magyar-Japán Baráti Kör. Az évforduló alkalmából Sakura ünnepet rendeztek az Aomori parkban vasárnap, mely egyben a jubileumi év rendezvénysorozatának nyitóeseménye is volt. A rendezvényen részt vett Ozaki Takeshi, a Magyarországi Japán Nagykövetség kulturális főtitkára.
Az elmúlt napokban Spanyolországban járt a Kecskeméti Kodály Iskola Aurin Leánykara, a Durányik László vezette kórus a Katalóniai Nemzetközi Húsvéti Kórusfesztiválon énekelt. Spanyol földön muzsikált Rain Yang Yuxuan, az intézmény épp a napokban 16. életévét betöltő diákja is. Radványi Mária zongoraművész-tanár növendéke az Alicantei Nemzetközi Zongoraversenyre kapott meghívásának tett eleget.
Április 12-től három hétig a kecskeméti repülőbázison tartózkodik a magyar részre gyártott KC-390 katonai szállítórepülőgép - tájékoztatta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter csütörtökön az MTI-t.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.