A magyar férfi futsal-válogatott felkészülési tornán vesz részt Pozsonyban április 9. és 16. között. Az SG Kecskemét Futsalból ketten kaptak meghívót a szövetségi kapitánytól. Kajtár Mátyás és Fekete Márk képviseli városunkat és klubunkat a címeres mezben.
Az idei év legkiemelkedőbb tudományos eseménye lesz Kecskeméten a Nemzetközi Regionális Tudományi Társaság, az RSAI 14. Világkonferenciája április 8-11 között. A négynapos konferencián 50 országból várhatóan közel 400 előadás hangzik majd el. A rendezvény kapcsán volt a KTV vendége Dr. Kárpáti Józseffel, a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja.
A Tempus Közalapítvány Erasmus+ Kiválósági Díjjal jutalmazta a PRESTO nevű nemzetközi projektet, amelynek keretében a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete – mint a konzorcium vezetője – és külföldi partnerei a hatékony zenei távoktatást segítő módszertani anyagok gazdag választékát hozták létre gyakorló pedagógusok számára. A 2023-ban zárult program korábban kimagasló uniós értékelést kapott, ennek köszönhető a napokban odaítélt rangos elismerés.
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház és a Nagyváradi Szigligeti Színház kapcsolata jóval korábbra nyúlik vissza, idén azonban újjáéled. Míg a társulatunk Nagyváradon, a nagyváradiak nálunk vendégeskednek.
A Neumann János Egyetem is részt vesz az APAIE (Asia-Pacific Association for International Education) Konferencián és Kiállításon 2024. március 4-8-ig, Ausztráliában, Perth-ben.
Kedd délután a Metához kapcsolódó közösségi oldalak – a Facebook, az Instagram és a Threads – leálltak, kidobták világszerte a felhasználókat és nem is engedték őket újra bejelentkezni.
Katarzyna Ratajczak-Sowa asszonyt, a budapesti lengyel nagykövetség osztályvezető-tanácsosát Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója és munkatársai, valamint a polgármesteri hivatal vezető főtanácsosa fogadta szerda délelőtt a Lechner Kávéházban.
A Bajai Járási Ügyészség a csempészett személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészés miatt vádat emelt egy szerb férfival szemben, aki huszonöt török határsértőt akart a furgonja sötét, ablaktalan rakterébe bezsúfolva Németországba szállítani.
Szűcs László, a Kecskeméti Planetárium igazgatója tartott útibeszámolót a Grand Canyon-ról a Wojtyla Akadémia mai (kedd) találkozóján. A résztvevők sok fényképet és videót is megtekinthettek a különleges utazásról.
Bár államtitkot képez Ukrajnában, hogy mennyien vesztették életüket a háborúban, a PestiSrácok számításait megerősítette a volt ukrán belügyminiszter. Eszerint Ukrajna veszteségei meghaladták a félmillió főt. Ebben a témában lesz vendége a mai Töretlenül magyarok magazinnak Kertész Dávid, a PestiSrácok újságírója, külpolitikai elemzője. Ezt követően a történelmi térképek hamisításával folytatódik az adás. Jeney János térképész beszél majd egy általa készített webes felületről, ahol megtalálhatóak ezek a dokumentumok.
A nemzetközi együttműködések erősítésére útjára indult a diákok nemzetközi csereprogramja, a Pannónia Program, valamint a nemzetközi kutatásokat támogató Hu-rizont program - erről Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára beszélt az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott fennállása legjobb Európa-bajnoki helyezését elérve ötödik lett az olimpiai kvalifikációs kontinenstornán, mivel péntek délután 23-22-re legyőzte Szlovéniát a kölni helyosztón.
Csütörtökön utolsó két edzését vezényli a szakmai stáb a beleki edzőtábornak, délelőtt erőnléti program, délután labdás edzés zárja le gyakorlatilag a téli felkészülést. Pénteken már jönnek a felkészülési meccsek záró felvonásai is, a cseh Teplice és a szlovák Zlate Moravce ellen.
Negyedik edzőmeccsét játszotta Belekben az NB I-es KTE. kedden a lengyel élvonalbeli Ruch Chorzow volt az ellenfél. A csapat helyzetkihasználása ezúttal nem volt kellően pontos, így végül döntetlent hozott az összecsapás.
Bojan Lapov egykori tízszeres horvát válogatott Univer-KSE-s kosárlabdázó hazájába visszatérve sem feledkezett meg városunkról és a kecskeméti kosárlabdasportról. Meghívására Zágrábban szerepelt Lakosa Zsolt U14-es csapata, nem is akárhogy: a legjobb nyolc közé jutottak a nemzetközi tornán.
A Kecskeméti Járási Ügyészség volt élettárs sérelmére elkövetett zaklatás miatt vádat emelt egy német állampolgárságú férfival szemben, aki nem nyugodva bele a szakításba, telefonon zaklatta, követte és követtette volt élettársát azután is, hogy a nő titokban Ausztriába költözött.
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház énekkari művésze, Németh-Nagy Johanna a BTHVN International Music Competition elnevezésű nívós, Bécsben megrendezett zenei versenyen brillírozott.
A Feröer-szigeteken forgatta legújabb klipjét a Zoord együttes, ahol a zenészek 5 állomásos turné keretében be is mutatkoztak. Az idén 10 éves trió terveiről is beszélt a KTV Múzsa magazinjában Szilágyi Áron az együttes dorombjátékosa, a Leskowsky Hangszergyűjtemény vezetője. A műsorban szó volt többek között a december végi hagyományos dorombos találkozóról, valamint a gyűjtemény nyári táboráról is.
Emberséget szorgalmazott Ferenc pápa advent negyedik vasárnapján a Szent Péter téren mondott beszédében. Az egyházfő közelségét hangsúlyozta a háborútól szenvedőkkel. Hozzátette, nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik nyomorban, éhezésben, rabszolgaságban szenvednek. Istent kérte, hogy emberséget töltsön a szívekbe.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.