Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítást augusztus 21-25. között rendezte meg immár 27. alkalommal a Hírös Hét Fesztiválon, a Hírös Forrás szökőkút környékén. Kecskemét és térsége 12 települése mutatkozott be egy nagyszabású térségi seregszemlén, több mint 100 kiállítóval, 12 kulturális műsorral, kézműves bemutatókkal, értékesítőkkel és kistermelőkkel.
A napokban rendezték meg a Bodajki Mindenkor Segítő Szűz Mária-kegytemplomban a Pitti Katalin opera-énekesnő által megálmodott Regnum Marianum énekversenyt, amelyen a felnőttek között Kállai Erzsébet, a Katona József Könyvtár zenei könyvtárosa lett az első helyezett. A kategóriagyőztesek az államalapítás ünnepén a Budapesten megrendezett Mesterségek Ünnepén a Mátyás-templom mellett fölállított színpadon is énekelhettek.
Változatos és ingyenesen látogatható programokkal készül a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely a II. SZÓRAKA FESZT-re. A témában Bognár Gabriella, a Szórakaténusz vezetője volt vendégünk a KTV Kiemelő magazinjában.
Több ezren látogattak ki a Hírös Hét Fesztiválra múlt héten. A hétvégén sem lankadt a helyiek és a turisták lelkesedése, rengetegen érkeztek a főtérre a különböző programokra. Az idei programsorozat sztárjaival, a kecskepárral rekord számú fotót készítettek az érdeklődők.
Csaknem 800-an vettek részt az idei Hírös Vacsorán, további 139-en pedig, bár nem tudtak jelen lenni, támogatói jegy váltásával álltak a rendezvény mellé. Így összesen közel ezer fő támogatta idén a Hírös Vacsorát, ezen keresztül pedig a kecskeméti szakképzésben részt vevő tehetséges, rászoruló diákokat. A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara immár 16. alkalommal rendezte meg a jótékonysági vacsorát a Hírös Hét Feszitvál keretében. A KTV Gazdasági Ablak című műsorában megszólalt Gaál József, az iparkamara elnöke, Gáspár Ferenc, a NAK vármegyei elnöke, valamint Csatos Erika, az Álomjövő Tanácsadó Iroda alapító-tulajdonosa.
Az ISMERŐS ARCOK & PAPP GYULA adott nagysikerű koncertet pénteken este a Hírös Hét Fesztivál, Mercedes-Benz Gyár színpadán. Mutatunk egy kis ízelítőt, azoknak akik lemaradtak róla.
Szerdán nyílt meg immár 27. alkalommal a Kistérségi és Élelmiszeripari Kiállítást a Hírös Hét Fesztivál keretében. A vasárnap estig tartó rendezvényen idén 12 település mutatkozik be a Hírös Forrás szökőkút körül. Az izgalmas programokat tartogató kiállításról beszélt a KTV Kiemelő magazinjában Basky András, Lajosmizse polgármestere, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület elnökhelyettese valamint Hamzáné Lakó Judit az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkára.
Kinyitotta kapuit a Pannónia Virágai című kiállítás a Városháza díszudvarában. A közel 13.000 növényt felsorakoztató színpompás virág- és rózsakiállítás egyben a Hírös Hét Fesztivál egyik rendezvényhelyszíne is, ahol érdekes kulturális események váltják majd egymást egészen vasárnapig.
Elkezdődött a paradicsomlé szezonja. A 60-as évek óta állítja elő az ételalapanyagnak is számító levet a Zöldségtermesztési Kutató Intézet (ZKI) Zrt. a hírös városban. Azóta az ország több pontjáról érkeznek vásárlók, akik a kecskeméti paradicsom mellett tették le a voksukat.
A Kecskemét Táncegyüttes művészeti vezetője, Lukács László és felesége, az együttes művészetivezető-helyettese, Lukácsné Haránt Eszter volt a KTV Kiemelő magazinjának vendége szerda este. A téma természetesen a néhány héttel ezelőtt megrendezett brazíliai néptánc világbajnokság volt, amelyen a hírös város együttese a harmadik helyet szerezte meg.
Kezdetét vette szerdán a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás Kecskemét főterén. 15 órától a szakmai zsűri értékelte a települések installációit, majd 17 órától került sor a hivatalos megnyitóra. A Hírös Forrás szökőkút körüli területen a környék 12 települése mutatkozik be az érdeklődőknek. A kiállítás és a kísérő programok egészen vasárnapig tartanak.
95. születésnapja alkalmából köszöntötték Kecskemét nevében Rofa Tiborné, Márta nénit. Az ünnepeltet otthonában kereste fel a város ajándékaival Engert Jakabné alpolgármester.
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Vármegyei Szervezete szeretettel várja a kecskemétieket az ÁLLAMALAPÍTÁS ÉS SZENT ISTVÁN NAPJA, valamint a Magyarok Kenyere Ünnep alkalmából tartandó megemlékezésre és kenyéráldásra augusztus 20-án 18 órára a Szent István-szoborhoz. A rendezvényen ünnepi beszédet mond majd dr. Szabó Ildikó a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója. Az ünnepi műsorban közreműködnek majd a Kecskemét Táncegyüttes táncosai.
Aki nem becsüli meg a mindennapi kenyerünket, az az életet sem értékeli igazán – hangzott el a pénteken megtartott szegények kenyere ünnepségen a Wojtyla Barátság Központban. A már hagyományosnak számító ünnepségen koszorút helyeztek el Szent II. János Pál pápa szobránál, majd ezt követően megemlékeztek Jézus Krisztus kenyérszaporító csodájáról, végül megszentelték és megszelték az újkenyeret.
A Hírös Hét Fesztivál 90 évéről tart előadást Székelyné Kőrösi Ilona történész, etnográfus a Városháza dísztermében augusztus 20-án 17:00 órától. A Dísztermi krónikák című sorozatba illeszkedő előadást a Hírös Agóra szervezi.
Péntek délután érkezett haza a Kecskemét Táncegyüttes Brazíliából, ahol harmadik helyezést értek el a 20. jubileumi Nova Prata Nemzetközi Néptánc Világbajnokságon. Lukács László művészeti vezető szerint eredményük az egész magyar néptánc sikerét jelenti. A csaknem 30 fős csapatot nagy meglepetés érte, amikor a Hírös Agóra elé begördülve magyar zászlókkal, ölelésekkel és a Kecskemét is kiállítja... eléneklésével fogadták őket barátok, rokonok, és persze a Kecskemét Táncegyüttes népes közössége.
Katonai tiszteletadással és koszorúzással egybekötött hagyományos megemlékezést tartott a II. világháborúban hősi halált halt, valamint a Magyar Néphadsereg és Magyar Honvédség kötelékében szolgálati tevékenység közben életüket vesztett repülők tiszteletére a Magyar Veterán Repülők Szövetségének kecskeméti tagszervezete csütörtök délután a kecskeméti köztemetőben.
A Kecskemét Táncegyüttes tagjai hangulatos flashmobot tartottak a riói Cukorsüveg-hegy tetején! A néptáncegyüttes néhány nappal ezelőtt III. helyezést ért el a 20. jubileumi Nova Prata Nemzetközi Néptánc Világbajnokságon.
Harmadik alkalommal szórakoztatta a Sziget Fesztivál látogatóit a Leskowsky Hangszergyűjtemény csapata. Az érdeklődők nemcsak kipróbálhattak különféle hangszereket, de akár maguk is készíthettek egyet.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.