Kategória: Kultúra
Keresés
Dátum választó
Rendezés
210 találat
2024.10.01

Innovatív Oktatás és Versenyek a Gasztronómia Jövőjéért

Nemzetközi partneriskolákat lát vendégül a Széchényi István Technikum. A szakmai csapatok Lengyelországból, Romániából és Szerbiából érkeztek az Erasmus+ projekt keretén belül. A három napig tartó eszmecsere célja nemcsak a hatékony gasztronómiai szakács-, illetve vendéglátóversenyek megtervezése, hanem egy digitális segédanyag előkészítése is.
2024.10.01

Komolyzenei programajánló – 2024. október

A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar zene világnapi koncertje az evangélikus templomban, zenés áhítat az alapításuk kerek évfordulóját ünneplő Kecskeméti Vég Mihály Énekkar és a Lakó Sándor Kamarazenekar részvételével a református templomban, valamint Lökösházi Mária énekművész Liszt-estje a Kodály Intézetben – október hónapban többek között ezek a programok várják Kecskeméten a zeneszeretőket.
2024.10.01

Romantika, elvágyódás, mediterrán világ, virtuozitás

Különleges műsorral kezdődik október 8-án a Filharmónia Magyarország Kodály bérlete Kecskeméten. A koncerten három olyan mű hangzik el, mely a szerzője életében valamiképpen az elvágyódást, sőt, az egzotikumot fejezi ki. A három északon alkotó zeneszerző ezekben a darabokban délre, de legalábbis másik vidékre kalandozik. A művekben mind van valami személyes, ábrándozó, ugyanakkor mindhárom szerző, Hugo Wolf, Robert Schumann és Pjotr Iljics Csajkovszkij is tudása legjavát mutatta meg ezekben az alkotásokban, így az izgalmas szerzői megoldásokban sincs hiány.
2024.09.30

Ilyen lesz az Országos Könyvtári Napok Kecskeméten - stúdióbeszélgetés

Holnap indul az Országos Könyvtári Napok kecskeméti rendezvény-sorozata. A Katona József Könyvtár a gyerekeknek, illetve a felnőtteknek is különleges programokkal készül. Az esemény október 1 és 6 között zajlik majd, a részletekről beszélt a KTV Kiemelő magazinjában Bene-Kovács Márta, a Katona József Könyvtár könyvtárszakmai főosztályvezetője.
2024.09.30

A Fiúk és a Lesen nyerte el a II. Metropolice Bűnügyi Filmfesztivál fődíját

Szeptember 26. és 30. között zajlott a II. Metropolice Bűnügyi a Hírös Agóra Otthon moziban, melynek díjátadóját vasárnap este tartották a filmszínházban. A négytagú zsűri döntése alapján a legjobb nagyjátékfilm a dán Fiúk című thriller, a legjobb kisjátékfilm Karácsony Péter Lesen című alkotása lett, Prikler Mátyás pedig a legjobb rendező különdíját kapta a Hatalom című szlovák-magyar politikai thrillerért.
2024.09.30

Családbarát Múzeum címet nyert a Cifrapalota

A 22. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó keretében, 2024. szeptember 30-án, hétfőn a Petőfi Irodalmi Múzeumban adták át Családbarát Múzeum elismerő címet azon muzeális intézményeknek, melyek a MOKK által kidolgozott minősítési rendszer szerint családbarát szemlélettel működnek. A Családbarát Múzeum címet a Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota Kiállítóhelye is elnyerte. Az elismerést dr. Rosta Szabolcs, a múzeum igazgatója és Merinu Éva múzeumpedagógus vette át a budapesti ceremónián.
2024.09.30

Kecskemét is csatlakozott az Európai Sporthét programjához

Szeptember 27-én az Európai Sporthéthez kapcsolódva sportnapot tartott a Kecskeméti Sportiskola és a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia az Atlétikai Centrumban. A program kiemelkedő eseménye volt, hogy három olimpikonnal, Faragó Kamilla vízilabdázóval, Bánhidi Bence kézilabdázóval és Holló Balázs úszóval találkozhattak a sportnapra kilátogatók. A rendezvény egyben a Sportoló Nemzet Program része volt. Az esemény remek lehetőséget biztosított arra, hogy a 18 aktív ponton kipróbálhatták a fiatalok a különböző sportágakat és regisztrálni lehetett a Sportoló Nemzet programba is.
2024.09.30

Berényi Beára emlékeznek a Hírös Agóra zene világnapi koncertjén

Zene világnapi hangversenyünkkel Berényi Beára, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar nemrégiben elhunyt fuvolaművészére emlékezünk, aki férjével, Dratsay Ákossal közösen országos hírű szakmai műhelyt teremtett Kecskeméten. Berényi Bea növendékei közül sokan, így a koncerten fellépő Asztalos Vanda és Gárdai Viktória is fontos szerepeket töltenek be a hazai és nemzetközi zenei életben.
2024.09.28

Krakkótól Velencéig– Kecskemét jó hírét vitték

Az elmúlt napokban Molnár Fanni, az M. Bodon Pál Zeneiskola fuvolatanára Krakkóban lépett fel, a Kecskeméti Városi Fúvószenekar Jesolóban nyert Arany Diplomát egy nemzetközi fesztiválon, míg Szabó Sándor tárogatóművész a Gregus Tárogató Kvartettel Szabadkára vitte el „a magyar lélek hangját”. A kecskeméti muzsikusok fellépéseit mindenhol fokozott figyelem kísérte, Lengyelországban, Olaszországban és Szerbiában is szép sikert arattak.