Kategória: Kultúra
Keresés
Rendezés
9 találat
2024.11.27

A Magyar Tudomány Ünnepe Kecskeméten

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából tanácskoztak ma(kedd) a Bács-Kiskun Vármegyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat tagjai Kecskeméten a Tudomány és Művészetek Házában. A rendezvényen kiemelkedő tudósok előadásaival hívták fel a figyelmet a tudományos eredményekre.
2024.11.27

A Szakképzési Centrum öt tagintézményével kötött együttműködési megállapodást a Neumann Egyetem

A mai napon a Neumann János Egyetem a Kecskeméti Szakképzési Centrum öt tagintézményével kötött együttműködési megállapodást az okleveles technikus képzéssel kapcsolatban. Az ünnepélyes aláíráson részt vett többek között a Neumann János Egyetem rektora, valamint a Kecskeméti Szakképzési Centrum főigazgatója és kancellárja is.
2024.11.26

Kóruskoncerten emlékeztek meg a holokausztról

A magyar holokauszt 80. évfordulója kapcsán emlékhangversenyt tartottak hétfő este Kecskeméten. A helyi zsidó hitközség néhány éve felújított nagy imatermében az Erdei Péter vezette Kecskeméti Énekes Kör olyan kórusműveket szólaltatott meg, amelyek közvetlenül vagy szerzőik révén a Vészkorszakhoz kapcsolódnak. A megjelenteknek dr. Róna Tamás főrabbi, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke nyújtott lelki táplálékot.
2024.11.26

„Az emberek szeretettel ölik egymást” - Márai-felolvasóest a KultKaszinóban  

„Az emberek szeretettel ölik egymást” címmel Márai Sándor műveiből szerkesztett felolvasóestet Mészáros Tibor irodalomtörténész, Márai egyik legnevesebb hazai kutatója, a Márai-hagyaték kezelője. Az est előadója Hirtling István színművész volt. November 25-én a KultKaszinóban a színész és az irodalomtörténész Szabó Dániel cimbalomművésszel kiegészülve állt a pódiumra, és szerzett egyszerre szórakoztató és mélyen elgondolkodtató másfél órát közönségének.
2024.11.26

Művész-tanárok varázsoltak a Kodály Iskolában

A Kecskeméti Kodály Iskola hagyományos, év végi koncertjén az intézmény művész-tanárainak előadásában többek között Mozart, Saint-Saëns és Csajkovszkij műveiben gyönyörködhettek az érdeklődők. A hétfő esti hangversenyen szép számban megjelent zeneszeretők – a Nemesszeghy Márta terem csaknem teljesen megtelt – kiváló produkciókat hallgathattak, az ÉZI pedagógusai ismét igazolták, hogy mind szakmai tudásuk, mind emberi tulajdonságaik példaértékűek.
2024.11.25

December 2-ig lehet jelentkezni a középfokú felvételi központi írásbeli vizsgáira

December 2-ig lehet jelentkezni a középfokú felvételi központi írásbeli vizsgáira. 543 középiskola írta elő felvételi tájékoztatójában az írásbeli vizsgákon való részvételt a hozzá jelentkező tanulóknak. Az Oktatási Hivatal (OH) honlapján elérhetők e középiskolák adatai, valamint az az elektronikus keresőfelület, amelyen a középfokú intézmények felvételi tájékoztatói és a meghirdetett tanulmányi területek találhatók.
2024.11.24

Magyar egyetemekkel szélesíti együttműködését a világhírű kínai egyetem

A Magyar Nemzeti Bank november 21-22-én már ötödik alkalommal rendezi meg a Budapest Eurasia Forumot, amely a Matolcsy György jegybankelnök által megfogalmazott "tehetség-tudás-technológia-tőke négyesének" hívó szavait állítja középpontba. A konferencia témájához kapcsolódva a fórumon együttműködési megállapodás született a világ élvonalához tartozó Tsinghua Egyetem, az MNB, továbbá a Budapesti Metropolitan Egyetem és a kecskeméti Neumann János Egyetem között - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
2024.11.24

Eszenyi Enikő rendezésében látható a Sylvia című vígjáték Kecskeméten

Nagy sikerrel mutatta be a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház legújabb vígjátékát, A.R. Gurney Sylvia című darabját. A könnyed, ugyanakkor mély érzelmekkel teli előadás a házasság, az életközepi válság és az ember-állat közti kötődés nagy kérdéseit járja körül humorral és szívhez szóló pillanatokkal. A vígjátékot Eszenyi Enikő rendezésében láthatja a közönség a Ruszt József Stúdiószínházban.
2024.11.23

A Kodály-díjas Pejtsikné Párdányi Juditra emlékeznek ma délután a könyvtárban

Szomorú apropó hívta életre a Katona József Könyvtár Kodály-díjasok öröksége című sorozatát, amelyen egy-egy beszélgetés keretében olyan nagyjaink életét és munkásságát idézik fel, akik Kecskemét legrangosabb zenei díjában részesültek, de sajnos már nem lehetnek közöttünk. Az első alkalmat 2024. november 23-án, szombaton 16 órakor tartják meg: Pejtsikné Párdányi Juditra Dömötör Zsuzsa, Nemes Dóra és dr. Smuta Attila emlékezik majd, beszélgetőtársuk Jámbor Zsolt lesz, közreműködik az Arcus Énekegyüttes.