Az idén februárban befejeződött világbajnoki selejtezőkön a magyar férfi kosárlabda-válogatott kivívta az indulás jogát az olimpiai előselejtezőn. A FIBA megváltoztatott versenyrendszerében így lehetőséget kaptunk arra, hogy az olimpiai szereplés első szakaszában játszhassunk. Két kecskeméti játékos is szerepel Ivkovic Stojan keretében.
Megkezdte a felkészülést a magyar férfi kosárlabda-válogatott az augusztus 13-án kezdődő lengyelországi olimpiai selejtező tornára. A selejtezővel kapcsolatos várakozásokról, a csapat felkészüléséről a kecskeméti Sheraton Hotelben tartottak sajtótájékoztatót szerdán délelőtt.
Georgia ellen játszott két edzőmeccset az elmúlt hetekben a B-divíziós Európa-bajnokságra készülő U20-as férfi kosárlabda-válogatott. A keretben négy kecskeméti fiatal tehetség is szerepel. Többek között ezzel kapcsolatban beszélgettünk Ivkovic Stojannal, a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányával.
Jubileumi évet zárt a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia, hiszen túl van a tizedik szezonján. A vezető, Ivkovicné Béres Tímea értékelte ezt a jeles idényt.
Georgia ellen játszott két edzőmeccset az elmúlt napokban a B-divíziós Európa-bajnokságra készülő U20-as férfi kosárlabda-válogatott. A keretben négy kecskeméti fiatal tehetség is szerepel.
Három nappal a debreceni U19-es kosárlabda világbajnokság rajtja előtt az Egyesült Államok ellen lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését is a magyar válogatott. Váradi Kornél a találkozót követően kihirdette 12 fős keretét a világeseményre. A szűkítés után a kecskeméti Tóth Patrik is ott van a csapatban.
Szenzációs eredménnyel zárta az Országos Leány Kadett Bajnokság döntőjét a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia csapata, hiszen bronzérmes lett. A KESI kosárlabda szakosztályának sikereiről számolt be a mai Kiemelőben Halmai Gábor vezető edző, Sinka-Pálinkás Szofi és Gergő Janka, ballagó U16-os kosaras.
A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia fiú U16-os kadett csapata ebben a szezonban az országos „B” döntőbe jutott, ahol bronzérmes lett a Váradi Kornél és Hegedűs Gergely edzők által felkészített gárda. Az elmúlt szezonról, valamint az országos döntőn elért helyezésről kérdeztük Hegedűs Gergely edzőt.
A sikeres sportteljesítményhez elsősorban a belső, személyes motivációt kell megtalálni, de a környezet is kulcsfontosságú ahhoz, hogy ez a motiváció kibontakozhasson – hangzott el a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kecskeméti pódiumbeszélgetésén péntek délután. Az Aranyhomok szálloda tükörtermében megtartott beszélgetésen Ivkovicné Béres Tímea 108-szoros válogatott kosárlabdázó, a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia vezetője, Szabó Tibor, a KTE Labdarúgó Akadémia vezetője, valamint Sárkány Dominik, az Újpesti TE sportpszichológusa cserélt eszmét a mentális tényezők sportteljesítményben játszott szerepéről.
A jövő a jelen és a múlt sikereit egyszerre élhették át a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia 10. jubileumi évzáró ünnepségén. A jelen bajnokait és búcsúzó végzőseit egyaránt köszöntötték a visszaemlékezésekben bővelkedő akadémiai évzárón.
Szenzációs eredménnyel zárta az Országos Leány Kadett Bajnokság döntőjét a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia csapata, hiszen bronzérmes lett. Ritkán látott teljesítmény, hogy a torna legjobb ötösébe a harmadik helyezett hírös városiaktól több játékos került be, mint az arany- vagy az ezüstérmes csapatból. Interjú a büszke vezetőedzővel, Halmai Gáborral:
Május utolsó hétvégéjén rendezték meg a fiú junior korosztály országos kosárlabda-döntőjét. A legjobb nyolc között a Kecskemét is ott volt, amely a hatodik helyen végzett. A csapat teljesítményét Dusan Markovic, a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia edzője értékelte.
A Magyar Kupában a 4., míg az élvonalbeli bajnokságban a 7. helyen végzett a 2022-23-as szezonban a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. A rutinos kosárlabdázókra és fiatal tehetségekre építő vezetőedző, Forray Gábor szerint sikeres évadot tudhatnak maguk mögött. Wittmann Krisztián csapatkapitány kiemelte a csapategységet, és termesztésen a szurkolókat, akik nélkül nem tudtak volna hétről hétre megfelelően teljesíteni a rendkívül kiélezett és intenzív évadban.
Hetedik helyen zárta a bajnokságot a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. A csapat nehéz szezont tudhat maga mögött, a játékosok már pihenő idejüket töltik, de közben zajlik a következő szezon tervezése is. A klub vezetése jelenleg az ősszel induló bajnokság anyagi feltételeinek megteremtésén dolgozik, mondta a KTV Sportmagazinjában Forray Gábor vezetőedző, aki terveiről is beszélt a műsorban.
Szerdán Sopronban zárta a 2022-23-as bajnoki évadot a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. A mérkőzés során többször is elléptek Forray Gábor tanítványai, ám a házigazdák szorossá tették a végjátékot.
Vasárnap 18 órakor a 2022-23-as szezon utolsó hazai meccse következik a Messzi István Sportcsarnokban. A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét mindent megtesz, hogy egyenlítsen a 7-8. helyért folyó párharcban a Sopron KC ellen.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.