Kategória: Sport
Keresés
Dátum választó
Rendezés
3357 találat
2024.02.29

A Kecskemétről indult Szűcs Szabina ötpróbában indul a világbajnokságon

Szűcs Szabina, a Kecskeméti Sportiskolában nevelkedett, majd a Budapesti Honvédhoz igazolt atléta kiváló eredményekkel kezdte ezt az évet, mert első felnőtt nemzetközi versenyén, Franciaországban megdöntötte az U23-as magyar csúcsot ötpróbában, majd alig két hétre rá a BOK csarnokban tovább javította azt. A kiváló formának köszönhetően a március 1–3. között rendezendő felnőtt fedett pályás atlétikai viadalon Glasgow-ban indulhat ötpróbában. Ez a világbajnokság a 19. lesz a sportág történetében, több mint 130 ország 650 versenyzője indul, 26 versenyszámban avatnak bajnokot. Magyarországot 9 atléta képviseli. A tavaly az ELTE sportszervező szakán diplomázott, február 4-én a 22. évét betöltő Szabinát eddigi pályafutásáról, terveiről kérdeztük.
2024.02.28

Ivkovic Stojan: összefogásra és minden tudásunkra is szükség van

Éppen két héttel ezelőtt játszotta legutóbbi mérkőzését a jelenlegi bajnokságban a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. Mint azt Ivkovic Stojan, a csapatot irányító szakmai igazgató megjegyezte, fontos időszak ez, hiszen a válogatott Eb-selejtezői miatt beiktatott bajnoki szünet alkalmat adott több, eddig nem éppen jól működő taktikai vagy szerkezeti feladat javítására.
2024.02.27

Első szezonjában bronzéremmel zárt az SG Scoregoal II. csapata

Túl van első szezonján az SG Kecskemét Futsal csapat frissen alakult NB III-as gárdája. Az SG Scoregoal II. bronzéremmel zárt, amellyel a vezetőség is elégedett. A jelenleg 14-15 főt számláló csapat létrejöttének elsődleges célja a scoregoal sportágat egyelőre amatőr szinten űző, kecskeméti sportolók összefogása, összetartása. A KTV Sportmagazinjában Móra Viktor vezetőedző elmondta azt is, hogy folyamatosan várják a jelentkezőket a csapat soraiba.
2024.02.27

Újabb sportpálya létesült Katonatelepen

Újabb sportpályának örülhetnek a katonatelepiek. A már meglévő focipálya és az épülő sportklub mellett elkészült a városrész kosárlabda pályája, és épül egy teniszpálya is. Hamarosan egy igazi sportcentruma lesz Katonatelepnek.
2024.02.27

Sportmagazin: Európa-bajnokságon szerepeltek a kecskeméti súlyemelők

Kecskeméti súlyemelők is részt vettek a február közepén megrendezett szófiai Európa-bajnokságon. A versenyen Árvai Cintia és a frissen igazolt Horvát Laura is részt vett. Eredményeikről beszélt a KTV hétfői Sportmagazinjában Bálint Csaba a KTE Súlyemelő Szakosztályának vezetőedzője. A műsorból többek között kiderült az is, hogy a felkészülési időszak és az edzések körülményei nem voltak ideálisak a jobb eredmények eléréséhez.
2024.02.27

Vágó Levente: Jó csapat lesz az ellenfelünk

Vágó Levente számára szép emlékeket idéz fel a Veszprém elleni párharc, hiszen játékosunk éppen mostani kupa ellenfelünknél szerepelt először Szegedről eligazolva 2012-ben. Azóta ugyan már sok idő eltelt, de csapatkapitányunk folyamatosan követte a csapat életét.
2024.02.26

Kecskeméti éremgyűjtés Hódmezővásárhelyen

A BÁCSVÍZ KVSC versenyzői a 2024. február 24–25-én Tavaszváró Nemzetközi Úszóversenyen vettek részt Hódmezővásárhelyen. Mindkét napon hatalmas küzdelmek zajlottak 41 egyesület közel 600 versenyzője között. A BÁCSVÍZ KVSC úszói összesen 48 pontszerző helyezést és 43 érmet szereztek, valamint az egyesületi pontversenyben a negyedik helyen végeztek.