Szoros meccset nyert meg idegenben a KNKSE

2024. 02. 25., 13:40
A fővárosban, a Rákosmente otthonában lépett pályára a KNKSE vasárnap a női kézilabda NB II. G-csoportjának 13. fordulójában. A találkozót az esélyesebbnek vélt kecskemétiek két góllal megnyerték.

A két csapat ősszel döntetlent játszott egymással, így várható volt, hogy ez a találkozó is kiegyenlített lesz. Igaz, a Kecskemét sokkal jobban kezdett, Jámbor-Herceg és Moharos góljaival nyitott, majd szinte minden támadásból betaláltak, és a 8. percben már néggyel vezettek, 2-6. A hazaiak részéről ekkor Gyarmati közel ötperces gólcsendet tört meg, majd Kiss révén megkezdte a felzárkózást a Rákosmente. A KNKSE csapatának is volt egy ötperces gólnélküli periódusa, amely elég volt ahhoz, hogy a házigazda egyenlítsen, 8-8. A vezetést viszont nem tudta átvenni, Moharos góljaival újra magához ragadta a kezdeményezést a Kecskemét. Sokáig fej-fej mellett haladtak a felek a gólszerzéssel, egészen a 24. percig, amikor Jámbor-Herceg sikeres hetese után Kollár is betalált és kettővel állt jobban a vendégsereg. A szünetben eggyel vezetett a hírös városi alakulat, 15-16.

A második felvonás Kollár góljával indult. Az RKSE két találattal nyitotta a játékrészt, de a 34. és a 38. perc között Vuletity vezérletével 3-0-s futással stabilizálta előnyét Bíró-Kisjuhász Petra együttese, 17-21. Hazai időkérés után gyorsan visszajött a Rákosmente, a 40. minutumban megint Kiss volt eredményes a hazaiaknál, 20-22. Nagyot küzdött mindkét csapat, a hazaiak az egyenlítésre, a KNKSE két-háromgólos előnyének megtartására törekedett. Az 52. percben megint Vuletity talált be, 23-27 volt ekkor az állás, de a Rákosmente gyors két góllal újra visszahozta reményét a pontszerzésre. A végjátékban a kecskemétiek kettős emberhátrányban, egygólos vezetésnél fontos támadást védekeztek ki, majd Moharos góljával ismét kettő volt az előny. Ez el is döntötte a meccset, a KNKSE - a 9 gólos Moharos és a 7 találatig jutó Vuletity vezetésével - szoros csatát nyert meg, 27-29. A már biztos felsőházas KNKSE utolsó mérkőzését az alapszakaszban március 9-én az Inárcs-Örkény ellen játssza idegenben.

Bíró-Kisjuhász Petra vezetőedző: - Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, emellett a korai időpont is nehezítő körülmény volt. Jól kezdtünk, de az első félidő közepén utolértek bennünket a hazaiak. Szinte végig egy-két góllal mi jártunk előrébb, de megnyugtató előnyt nem sikerült szerezni. A rossz visszarendeződésünk és a védekezésünk helyenkénti puhasága okozta azt, hogy csak az utolsó percekben tudtuk bebiztosítani a győzelmet.

Rákosmente – Kecskeméti NKSE 27-29 (15-16)
Női kézilabda NB II. G-csoport, 13. forduló
2024. február 25. vasárnap
Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont, Budapest
Vezette: Lipcsei, Serfőző

A KNKSE gólszerzői: Moharos 9, Vuletity 7, Jámbor-Herceg 5 (4), Kollár 4, Megyesi 2, Nagy E. 1, Varga 1.

Kiállítások: 4 perc, ill. 14 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 4/4

Szerző: Jámbor Csaba