Scoregoal: elvitte a Veszprém a pontokat

KÖZLEMÉNY
2023. 08. 28., 21:14
Az első félidőben minden az SG Kecskemét Futsal tervei szerint alakult, és akár több góllal is vezethettek volna a szünetre. A folytatásban viszont a Veszprém akarata érvényesült, és elvitték a három egységet a Messzi István Sportcsarnokból.

A veszprémieknél Everton, míg a Kecskemétnél Pál került lövőhelyzetbe az összecsapás legelején, majd az 5. percben Fridrich is megtornáztatta a hírös városiak kapusát, Krajcsit. Egy minutummal később Suscsák harcolt meg a labdáért, majd Bencsiknek passzolt, aki szép csellel küldte el védőit, aztán pedig tűpontos lövéssel szerezte meg a vezetést a házigazdáknak, 1-0. A nagy meleg sem vetette vissza a gárdákat, mindkét térfélen adódtak ígéretes lehetőségek. A 9. percben Pál távoli szabadrúgása a bal alsóba tartott, ám a kapufa kisegítette Spandlert. Kajtár pillanatai következtek ezután, a fiatal kecskeméti korosztályos válogatott kis híján megduplázta a kék oroszlánok előnyét. A 14. minutumban a veszprémiek trénere, Fehér Zsolt kért időt. Tatai révén pedig gyorsan jött is az egyenlítés, 1-1. Válaszul a kecskeméti stáb is taktikai értekezletre hívta a játékosokat. Megtették hatásukat az intelmek, és sokkal kezdeményezőbb lett az SG Kecskemét. A félidő hajrájában Haász vágta közelről a kapuba a labdát, ezzel 2-1-re módosítva az eredményt.

A szünet után bekezdett a vendég alakulat, és 43 másodperc kellett csak nekik, hogy Everton által egalizáljanak, 2-2. Egy gyors ellentámadásból pedig a vezetést is magukhoz ragadták. Tatai ugrott ki, majd pörgetett a hosszúba Krajcsi mellett, 2-3. Ébresztőt fújtak a kék oroszlánok, és nagy energiákat mozgósítva mentek előre, de vagy Spandler védett, vagy pedig a védők blokkoltak. A 31. percben a szerencse is vendégek mellé szegődött, és egy hazai lábról pattant a hálóba az egyébként pontatlan átlövés, 2-4. Nem törtek meg a hírös városi futsalosok, ám a feszültség érezhető volt játékukban, így nem mindig a legjobb döntést hozták meg. Négy perccel a vége előtt mindent egy lapra feltéve létszámfölényes taktikára váltottak. A 38. percben Pál kígyótérről eleresztett bombája beakadt, ezzel nyílttá téve a végjátékot, 3-4. 1:24 volt még vissza, mikor időt kértek a kék oroszlánok, viszont a 6. faultjuk után a Veszprém lőhetett tízméterest. Krajcsi bravúrral védeni tudott, ám egy elszórt labda után újra kísérletezhettek a vendégek, és ezúttal nem tévedtek, a végeredmény: 3-5.

Marko Gavrilovic sportigazgató: Az első félidőt kontrolláltuk, és úgy gondolom, hogy nem csak egygólos előnnyel kellett volna szünetre mennünk. A hiányzóinkat megéreztük, de bíztam benne, hogy az energiaszintünk nem fog már a 21. percben elfogyni. Elveszítettük a koncentrációnkat, sok hibát vétettünk. Ezeket a rutinos Veszprém megbüntette. Ahogy már mondtam korábban is, mi most egy folyamatban vagyunk, hiszen teljesen átalakult, megfiatalodott a keret. A debreceni meccs kulcsfontosságú lesz, ha szeretnénk odaérni majd a felsőházra.

SG Kecskemét Futsal – 1. Futsal Club Veszprém 3-5 (2-1)
Férfi futsal NBI, 3. forduló
2023.08.28., 18:30 @ Messzi István Sportcsarnok

Kecskemét gólszerzői: Bencsik, Haász, Pál

https://futsalhungary.hu/meccs/1842396