Scoregoal: nem kegyelmezett a Haladás

KÖZLEMÉNY
2023. 04. 04., 07:05
A címvédő Haladás ellen csapott össze hétfőn kora este az SG Kecskemét Futsal gárdája a felsőházi rájátszás 5. fordulójában. A hírös városiak több kulcsjátékosukat is kénytelenek voltak nélkülözni sérülések miatt, és ez a végeredményen is tükröződött.

Kecskeméti rohamokkal indult a rangadó, majd a Haladás is jegyezhetett lehetőségeket, de Rigó magabiztosan hárított. A 4. percben a hírös városiak kapusa önfeláldozóan rohant ki, hogy mentsen, és a kemény ütközés után kisebb csoda volt, hogy folytatni tudta a játékot. Átvette az irányítást a szombathelyi gárda, és agresszív letámadással szereztek labdát, majd Luiggi lőtt fordulásból a bal felsőbe nagy erővel a 6. minutumban, 0-1. Nem sokkal később tetszetős, pár érintéses akcióból növelte előnyét a címvédő. A befejező a másik brazil, Cassemiro volt, 0-2. Időt kért a hazai gárda szakmai stábja, rögtön utána Pál Patrik sistergős szabadrúgását kellett védenie Alaszticsnak. A félidő derekán Rigó jelezte, hogy nem tudja mégsem folytatni, helyét a fiatal Nyerges vette át a kecskeméti kapuban, és egyből fel is avatták egy életerős lökettel. A csendesebb percek után felpörögtek az események, és mindkét térfélen óriási helyzetek maradtak ki. A vasiak vezetőedzője rendelte magához tanítványait, ebben a periódusban érezhetően érett már egy szépítő kecskeméti találat. A harmadik gól viszont a Haladás szerezte, Dróth kegyetlen erővel lőtte ki a bal rövid sarkot a 16. percben, 0-3. Szögletet íveltek a hosszúra aztán a zöldmezesek, Vas pedig kiválóan találta el kapásból, 0-4. Küzdött becsülettel az SG Kecskemét Futsal gárdája, Öreglaki látványos lövése gólt érdemelt volna, ám Alasztics reflexei jól működtek. A szünet előtt még a szerencse is a Haladás mellé állt, és Cassemiro próbálkozása végül a kapuban kötött ki, 0-5. 

A szünetről motiváltan tértek vissza a csapatok, a Kecskemét igyekezett szépíteni, ám görcsös volt a játékuk. A Haladás ezzel ellentétben hatékony volt, és korán meglőtték hatodik góljukat Szalmás révén, 0-6. Nem estek össze a kék oroszlánok, mindent megtettek, hogy kozmetikázzanak az eredményen, de a befejezések vagy pontatlanok voltak, vagy pedig a vasi védők állták útjukat. Egy gyenge passzt fülelt le Knizs az etap feléhez közeledve, majd tört kapura, és nem is hibázott, 0-7. A 35. percben tovább nőtt a differencia, Fehér került helyzetbe, és értékesítette a ziccert, 0-8. Időkérés után Biró rögtön eredményes volt, megtörve ezzel a hazai átkot, 1-8. Evés közben jön meg az étvágy, a 37. minutumban Pál és Dávid is megzörgette a hálót, kialakítva a végeredményt, 3-8. 

Marko Gavrilovic sportigazgató: A Haladás ma demonstrálta, miért ők Magyarország legjobb csapata. Ilyen erősségű ellenfelek ellen nem lehet elkövetni hibákat. Ma rengeteg hibát vétettünk, és ezt kegyetlenül kihasználta ellenfelünk. Nem tudtunk felnőni ma a feladathoz, átgyalogoltak rajtunk, a Haladás megérdemelten nyert ilyen arányban is. Elemeznünk kell és javítani a problémás részeit a játékunknak. Remélem, hogy Rigó rendelkezésünkre fog tudni állni csütörtökön, mert eddig sem voltunk könnyű helyzetben a sérülések miatt. Csütörtökön egy borzasztóan nehéz visszavágó jön a kupában, addig rendezni kell sorainkat. Számítunk szurkolóinkra!

SG Kecskemét Futsal – Haladás VSE 3-8 (0-5)
Férfi futsal NBI felsőházi rájátszás 5. forduló
2023.04.03., hétfő 17:30
Messzi István Sportcsarnok

aktuális tabella

https://futsalhungary.hu/meccs/1827009