Scoregoal: továbbra is versenyben a dobogóért az U17
Móra Viktor edzői értékelése az U17 meccséről: Az első félidőben ismerkedett a két csapat egymással, de nem rezdült a háló, gól nélküli döntetlennel mehettünk szünetre. A félidőben átbeszéltünk pár taktikai elemet, amiket jól alkalmaztunk és az ellenfél korai góljára négyszer is tudtunk válaszolni. Jól játszott a hazai csapat, de talán mi egy fokkal még náluk is jobban. Gratulálok a fiúknak, harmadik helyről várjuk a folytatást.
Móra Viktor edzői értékelése az U20 meccséről: Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz a mai mérkőzés, mert az idei éllovas és tavalyi bajnokhoz érkeztünk. Ettől függetlenül az első félidőben kisebb túlzással az történt, amit mi szerettünk volna. Többször megbontottuk a védekezésüket és négygólos előnnyel mentünk szünetre. Második félidőben azt kaptuk, amit vártunk, hogy nagyon fog nyomni a hazai csapat. A nagy nyomás szerencsével is párosult náluk és nagyon gyorsan visszajöttek a meccsbe. Sok kontrát végigvittünk, de ahelyett, hogy püföltük volna a kaput, sok labda magányosan elcsúszott a hosszú kapufánál, ahova nem érkezett ember. Az utolsó percekben jött a feketeleves, egyenlítettek majd át is vették a vezetést. Nagy csalódás, hogy egy ilyen meccset nem tudtunk megnyerni függetlenül az ellenféltől. Nekik gratulálok, számukra álomszerűen, számunkra rémálomként alakult az eredmény.