Sportmagazin: hamarosan átadják a Katona József Gimnázium sportcsarnokát

2023. 03. 08., 13:47
110 éves álom válik valóra azzal, hogy 3-4 hét múlva megkezdheti működését a Katona József Gimnázium új Sportcsarnoka. Erről beszélt a Kecskeméti Televízió Sportmagazinjában Csáki Tibor igazgató, aki a műszaki átadás-átvételi eljárásról érkezett a stúdióba. A műsorban elhangzott, hogy az új sportközpontot Dunszt Ferenc mesteredzőről, az intézmény egykori testnevelő tanáráról, Kecskemét röplabdasportjának egyik megteremtőjéről és felvirágoztatójáról nevezik majd el. A létesítmény az ország egyik legmodernebb sportcsarnoka lesz, ahol természetes fény mellett is lehet majd sportolni.

Már csak az engedélyekre vár a Katona József Gimnázium udvarán létesült új sportcsarnok. A hétfői sportmagazinban Csáki Tibor, az intézmény igazgatója beszámolt az aktuális fejleményekről.

-Félkész állapotban is nagyon impozáns látványt nyújtott a csarnok, már akkor lehetett látni, hogy a maga nemében egy nagyon szép és több funkciós épülettel fog gazdagodni a Katona József Gimnázium, de most, hogy kész van igazándiból lenyűgöző- mondta a KTV-ben Csáki Tibor, igazgató, Katona József Gimnázium.

A sportcsarnok mind az intézmény, mind Kecskemét életében fontos szerepet tölt majd be. Amint az engedélyeket megkapják, el is kezdheti működését. Építése során, szenzációs tervezői fogások valósultak meg, így gyakorlatilag lámpát nem is kell kapcsolniuk, nyilatkozta az igazgató. A 936 millió forintos beruházást 30 százalékos önkormányzati és 70 százalékos TAO-forrás tette lehetővé. Mint az igazgató elmondta, az ország egyik legmodernebb csarnokát adhatják majd át, amely Dunszt Ferenc nevét viseli majd.

-Nem volt kérdés, hogyha az iskolának megfelelő színvonalú és méretű sportcsarnoka lesz, akkor egy nagy formátumú, ikonikus testnevelő tanárnak a nevét kell, hogy viselje aki nem más mint Dunszt Ferenc tanár úr. Őt nem nagyon kell bemutatni a sportszerető kecskemétieknek. A kecskeméti röplabda meghonosítója és felvirágoztatója. Ő emelte igazándiból Kecskemétet vidéki röplabda fellegvárrá - mondta a KTV Sportmagazinjában Csáki Tibor.

A több mint 1700 négyzetméter alapterületű csarnokban nem csak futsal, röplabda, kézilabda és kosárlabda edzéseket, mérkőzéseket lehet majd tartani, hanem a több száz diáknak a testnevelés óráit is.

A beszélgetés itt nézhető meg: