Szabó István: Némi szerencsével, de igazságos a döntetlen

2024. 03. 31., 14:09
A KTE 2-2-es döntetlent játszott az MTK otthonában, a végén a vezetőedzők értékelték a látottakat.

Horváth Dávid, az MTK vezetőedzője: – Változatos mérkőzésen vagyunk túl. Az első félidő ki-ki csatát hozott, minden labdáért meg kellett küzdeni, hogy némi előnyt szerezzenek a csapatok. Sokat kellett változtatni meccs közben is, a legjobbunkat nyújtani, hogy felénk dőljön el a mérleg nyelve. Az első gól után jól változtattunk a stratégián, domináltunk és a helyzetek is adottak voltak, hogy lezárjuk a meccset. A gyilkos ösztön most hiányzott, így be kellett érnünk az egy ponttal, hiszen a Kecskemét jó csapat és ki tudott egyenlíteni. Ezzel együtt a játékunk biztató a jövőre nézve.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Igazságos a döntetlen véleményem szerint, de ha boncolgatjuk a mérkőzést, akkor el kell ismerni, hogy az MTK vezető gólja után teljesen megzavarodtunk, noha addig jól kezdtünk a második félidőben. Sok hazai helyzet, nagyszerű átmenetek jellemezték az MTK-t. 19-re lapot húztunk, bejöttek a fiatalok, a játékunk ugyan nem lett jobb, de küzdöttünk, sokat futottunk és hibára kényszerítettük az MTK-t. Örülök, hogy Palkó ilyen zseniális gólt rúgott. Szerencsével ugyan, de igazságos ennek tükrében a döntetlen.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu