Szentivánéji futást tartottak Ballószögön

2025. 06. 24., 17:50
Idén is nagy sikerrel tartották meg a hagyományos szentivánéji futást Ballószögön. A 21.00 órai rajt után a futók a Nyakvágó felé vették az irányt, majd a repteret megkerülve értek vissza a sportcentrumba, ahol harapni- és innivalóval várták a befutókat.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 25 képet tartalmaz

Somogyi Lajos, Ballószög polgármestere portálunknak elmondta, hogy a Futaszög Egyesület már több éve szervezi meg ezt a különleges közösségi futást. Céljuk, hogy a környék futóit meghívják egy igazi örömfutásra, melynek nincs semmi tétje, csak a közösségi élmény és a mozgás öröme számít.

Az idei szentivánéji futást hétfő este rendezték meg. Az eredetileg 20:37-re tervezett rajt kicsit kitolódott, végül 21.00 óra körül lódult neki a 70-80 fős mezőny, köztük több gyerek. Az út fele murvás és köves, másik fele homokos volt. A sötétedés után fejlámpákkal folytatták a futók, a mezőny vége 22.00 óra körül ért célba. – A 7,5 kilométeres távot kicsit túllőttük, legközelebb valamivel rövidebb kört tervezünk, de így is nagy élmény volt mindenkinek – mesélte Somogyi Lajos.

A polgámester felidézte azt is, hogy több hasonló örömfutást tartanak minden évben, így például az őszi halloween-futást, valamint be szoktak kapcsolódni az Országfutásokba is.

A legközelebbi futós esemény Ballószögön a nyárvégi Nyakvágó-maraton lesz, melyet augusztus 31-én rendeznek meg. Ez egy komolyabb verseny, igazi futófesztivál, amelyen érmek és díjazás is van.

Kapcsolódó cikk