Színes nyári táborokkal várja a kicsiket a Hírös Agóra
Megtelt az Ifjúsági Otthon óvodásokkal és kisiskolásokkal, elkezdődtek a nyári táborok a Hírös Agóra szervezésében. Az első emeleten kis bűvészek gyakorolják az új trükköket. Ehhez kézügyességre és koncentrációra is szükség van, hogy jól sikerüljön a bűvészcsel. Pár szobával arrébb pedig a sakk fortélyait sajátítják el a fiatalok. A legkisebb játékos még csak öt éves, de már profin lépked a figurákkal.
A táncoslábú gyerkőcök is többféle tábor közül válogathattak, néptáncot és balettet is tanulhatnak. A balett-táborban az egészen kicsiket is szívesen látják, és még táncelőképzettségre sincs szükség.
Az alagsorban pedig különböző kerámiaedények készülnek. A Korong Matyi nevű művészszakkör lényege, hogy a gyerekek megismerkedjenek az agyaggal.
Drámatábor, textiltábor, csillagásztábor: csak néhány azok közül, amelyek a következő hetekben indulnak majd az Ifjúsági Otthonban. A legtöbb már betelt, ám néhány foglalkozásra akad még egy-két szabad hely elvétve.