Szoros csatában dőlt el Kecskeméten az MVM U14 Szabó Mihály Emléktorna döntője
KÖZLEMÉNY
Négy mérkőzést tartogatott a 2026-os MVM U14 Szabó Mihály Emléktorna, és mindegyik találkozó méltó volt a névadó, a 2021-ben elhunyt edző nevéhez. Szabó Mihály – Misi bácsi – 59 évesen távozott, de emlékét a kecskeméti kosaras közösség sosem fogja elfeledni. Játékosként és edzőként is sorra nyerte az országos bajnokságokat, és generációk nőttek fel a kezei alatt. Zengő hangja a nyolcvanas évektől kezdve belengte a kecskeméti sportcsarnokokat.

A tornán tiszteletét tette Misi bácsi két fia, Szabó Péter és Tamás is. Utóbbi köszöntő beszédében kiemelte, apja életének fő szenvedélye volt a kosárlabda és a fiatal kosarasok tanítása, akiket mindig tiszteletre és csapatmunkára nevelt.

A torna mérkőzései
Az első találkozót a kecskeméti U14-es fiúk játszották a Szegeddel, és a hazaiak 76-63-ra győztek. A második összecsapáson az Alba Fehérvár 88-70-re felülmúlta a Szolnokot, így kialakult a két délutáni találkozó, a bronzmeccs és a döntő párosítása. Harmadik helyen végül a Szolnok végzett 90-71 arányú győzelmének köszönhetően a Szedeák ellen.
Jöhetett aztán a finálé, amely nagyon izgalmasan alakult. Az első félidőt a Kecskemét dominálta, a nagyszünetben közel tíz ponttal vezetett, majd a harmadik negyedben elkezdte felzárkózását az Alba, amely a negyedik negyed elején először a meccsen átvette a vezetést. Az utolsó percekben ide-oda változott a vezető fél kiléte, ám a végjátékot a székesfehérváriak bírták jobban, akik 57-50-re diadalmaskodtak.
Végeredmény:
1. Alba Fehérvár
2. Mercedes-KA Kecskemét
3. Szolnoki KA
4. Szedeák
A torna All Stars csapata, vagyis legjobb játékosai:
- Rácz Marcell (Szolnok)
- Ézsiás Áron (Szedeák)
- Györe Koppány (Kecskemét)
- Arany Gergő (Alba)
- Bartyik Barna (Alba)

Ez a nap kiválóan szolgálta az országos döntőre való felkészülést
A csapatok az országos döntőkre készülnek. A Kecskemét nemrégiben hazai pályán egy – a mostani döntőhöz hasonlóan – nagyon szoros csatában 3 ponttal maradt alul, így nem jutott A döntőbe, viszont a két hét múlva esedékes körmendi B döntőn minél előrébb szeretnének végezni Lakosa Zsolt vezetőedző tanítványai. A hírös városiak másodedzője, Kégel Tamás kérdésünkre elmondta, természetesen a győzelem volt a cél ezen a hazai tornán, de sokkal fontosabb volt, hogy hangoljanak a következő feladatokra. A tréner a legutóbbi összecsapáshoz hasonlította az Alba elleni döntőt, mindkét meccs szoros küzdelmet hozott, amiből nagyon sokat tanulhattak. – Sajnáljuk, hogy lemaradtunk az A döntőről, de a B döntőben nagy céljaink vannak, és ahhoz, hogy Körmenden minél jobb helyezést érjünk el, szükségünk volt egy ilyen tornára, amely során jó csapatok ellen tudtunk gyakorolni – nyilatkozta Kégel Tamás.
Bízunk benne, hogy mind a négy csapat felkészülését szolgálta ez a nap és Szabó Mihály emlékét is megőrizzük Kecskeméten, mert a múlt ismerete és tisztelet nélkül nem épülhet jövő.

