Születésnapot ünnepelt az Ars Nova Énekegyüttes

Kiss Katalin a Zeneakadémia elvégzése után több évig dolgozott Egyesült Államokban vendégtanárként és karnagyként. Onnan hazatérve döntött úgy, hogy létrehoz egy énekkart jól képzett, jó hangú énekesekből, akikkel művészi szinten művelhetik a kóruszenélést. 1990-ben megalapította az Ars Nova Énekegyüttest.
Dr. Kiss Katalin a kóruszene, ill. zeneoktatás területén széleskörű nemzetközi gyakorlattal és hírnévvel rendelkező karnagy, aki aktív éveiben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének docenseként dolgozott, és a pekingi Central Conservatory of Music vendégprofesszora volt.

Az Ars Nova története a kezdetektől igen sikeresen alakult. Már a megalakulás évében megnyerték az Athéni Nemzetközi Kórusversenyen első díját. Az együttes Kiss Katalin irányítása alatt félezernél több koncertet adott, és 13 nemzetközi verseny első díja mellett 7 nagydíjat is magáénak mondhat. Nevükhöz ősbemutatók, szerzői estek, lemezfelvételek, rádió- és televíziós műsorok sokasága kötődik. Világra szóló sikerüket a 2008-ban a Grazban megrendezett 5. Kórusolimpián érték el, ahonnan két aranyéremmel és olimpiai bajnoki címmel tértek haza. Mindezt megismételték Rigában, a 7. World Choir Games kórus világversenyen, 2014-ben. Az Ars Nova képviselte a magyar kóruskultúrát az Olaszországban megrendezett Európai Nagydíjasok Versenyén, Hollandiában a Kóruszene Nemzetközi Világszimpóziumán, az Egyesült Államokban a Conference of Organisation of American Kodály Educators konfencián és Kínában, a Kortárs Zenei Fesztiválon.
Az együttes 30. születésnapját a Covid világjárvány miatt csak a tagok által készített virtuális videóval tudta megünnepelni, amin egyik kórustársuk, Kálmán Tamás Túl a vízen című szerzeményét énekelték el. A 35. születésnap az 5 éve született videóval kezdődött, amire kezdetben ráénekelt a kórus, majd teljesen át is vette a mű előadását.

Az est további részében rövid beszélgetésekkel megszakítva az Ars Nova igen széles repertoárjának kulcsművei hangzottak el, a kórus emlékezetesen szép előadásában. Először Kiss Katalin karnagy beszélt az Ars Nova alapításáról és a sajátos körülményekről, amelyek közepette az együttes dolgozott. A Covid járvány után nehéz volt a visszatérés, de sikerült. Mindezt a tökéletes, tiszta zenével, Palestrina: Alma redemptoris mater című művét elénekelve érzékeltette az együttes.
Az alapító tagok közül Csereklyei Andrea énekművész beszélt az Ars Nova szerepéről karrierje alakulásában. Az énekművész a koncerten Dido búcsúáriáját énekelte el Purcell: Dido és Aeneas című operájából, és a mű záró kórusát is meghallgathatta a közönség.
Az Ars Nova sok tekintetben úgy működik, mint egy munkahely, vagy mint egy család. Erről beszélt Megyesi Zsófi és Megyesi Zoltán, az együttes tagjai, akik az Ars Novában ismerkedtek meg, majd kötöttek házasságot. De számos más kötődésre is volt példa az eltelt 35 év során. Az együtteshez az évtizedek alatt tíznél több külföldi országból érkeztek énekesek.
A kórus és vezetője a kezdetektől fontosnak tartotta a kortárs hazai szerzők, így Vajda János, Csemiczky Miklós és Selmeczí György műveinek bemutatását. Kiss Katalin felelevenítette a Farkas Ferenccel és Orbán Györggyel létrejött szakmai kapcsolatot, és mindkét szerzőtől énekelt is a kórus az est során. Farkas Ferenc például Kiss Katalinnak dedikálta az utolsó kórusművét, amelyet egy Horatius versre komponált. A műsorban Farkas Ferenc Rózsamadrigálja és Alkony című szerzeménye hangzott el. Orbán Györgynek az évek során 80 tételét énekelte el az együttes, szerzői estet adtak a tiszteletére és több szerzői CD-t is megjelentettek tőle az évek során. A születésnapi koncerten a szerző Alma redemptoris mater című műve hangzott el.

A beszélgetésekben a kórus tagjai közül számosan meséltek a kötődéseikről. Baunoch Ágnes és Gerhát László a hangszeresek nevében, Koncz Erika az énektanárok szemszögéből, Jánoskuti Gyöngyvér pszichológus, jogász pedig azok nevében szólt, akiknek nem zenei a felsőfokú végzettsége. Az együtteshez a legutóbb csatlakozott tag, a pszichológus Módra György, belépésének indítékairól beszélt. Kálmán Tamás, aki jelenleg már a könnyűzenében ér el szép sikereket, az Ars Novában szerzett élményeit elevenítette fel, Egri Zsuzsa pedig a világ számos hangversenyterméről, köztük Texas, Macao és Peking koncerthelyszíneiről mesélt, ahol az Ars Novának volt módja megmutatni a művészetét. A műsor végén Róbert Gábor röviden megemlékezett elhunyt társaikról, Selmeczi Borbáláról, Petrovics Ivánról és Keszthelyi Tamásról, akiknek emlékére elénekelték Runestadt: Let my love be heard című szerzeményét. Nemes Tamás sorolta fel azokat a változatos műfajokat, amelyeket az Ars Nova mind magas szinten művel.
Az est végén a kórus előadásában elhangzott egy jazz-mise. Zongorán Viktor Dániel, basszusgitáron Homoki Zsolt, ütőhangszereken Maczák Márk működött közre Bob Chilcott: Little Jazz Mass című miséjének megszólaltatásában.
A születésnapi koncert végén a kórus és a hozzá csatlakozó Fesztiválkórus, amelynek szintén dr. Kiss Katalin a vezetője, közösen köszöntötte a napokban szintén születésnapját ünneplő karnagyot Kálmán Tamás szerzeményeivel.
A szerkesztőség nevében mi is boldog születésnapot kívánunk az Ars Novának és karnagyának!