Tarján-emlékéremmel tüntették ki Görbe László piarista atyát

2023. 11. 16., 17:48
Tizenhárom hazai informatikus szakember kiemelkedő munkásságát díjazta a Neumann János Számítógéptudományi Társaság és a HUN-REN SZTAKI a „Neumann után, szabadon” című konferencián. A társaság a hazai számítástechnika egyik úttörőjéről, Tarján Rezsőről elnevezett Tarján-díjjal az informatika oktatásában, népszerűsítésében kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereket díjazza. Ezzel a díjjal tüntették ki a Kecskeméten élő nyugdíjas szerzetestanárt, Görbe László piarista atyát, a piarista plébánia káplánját.
Erdősné dr. Németh Ágnes, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke, a kitüntetett Görbe László piarista atya és dr. Beck György, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság elnöke a díjátadón

A méltatás szerint Görbe László nevéhez fűződik az első magyar középiskolai informatikatanár, Kovács Mihály (1916-2006) életéről írt monográfia, amely hozzájárult ahhoz, hogy Kovács Mihály nemcsak a piarista pedagógiában, de a magyar informatikatörténetben is elfoglalja az őt megillető helyet. Görbe atya Kovács Mihály közvetlen munkatársa volt, idős korában pedig támasza, majd hagyatéka méltó gondozója.

Görbe László maga is is innovatív informatikatanár volt, Digitális Betlehem címmel Képes Gábor írt róla a Kriston-Vízi József etnográfus-muzeológus 70. születésnapjára megjelent ünnepi tanulmánykötetben.

A konferenciáról és a többi díjazottról bővebben ITT olvashat.

Forrás: njszt.hu

A Görbe Lászlóval pappá szentelésének 50. éves jubileuma alkalmából készített nagyinterjúnk alább, kapcsolódó cikkünkben olvasható.

Kapcsolódó cikk