Tizenegy országból érkeztek vendégek az egyetem nemzetközi hetére

A hét folyamán a kikapcsolódást segítő programok mellett komoly szakmai előadásokat is tartottak. A külföldi intézményekből elsősorban oktatók, valamint a nemzetközi irodák munkatársai érkeztek Kecskemétre. Emellett a magyar hallgatók is ismereteket szerezhettek a külföldi tanulmányi lehetőségekről.

A 11 résztvevő ország
Kohi Habib, az egyetem nemzetközi irodájának vezetője elmondta: a Neumann már több mint 70 külföldi partnerintézménnyel folytat együttműködést az Európai Unión belül és kívül. Ezek az együttműködések sok hasznot hoznak a feleknek a közös kutatás-fejlesztési projekteken, valamint az oktatói-hallgatói csereprogramokon keresztül.

A kecskeméti egyetem életében fontos szerepet játszik a nemzetköziesítés. Nő a külföldi hallgatók létszáma, jelenleg közel 300 külföldi diák tanul a Neumann három karán.
A III. Nemzetközi Hét csúcspontját a szerda este tartott nemzetközi piknik adta, melyen a hazai és a külföldi oktatók, diákok, egyetemi munkatársak egy kötetlen estét tölthettek el együtt, kapcsolatokat építve és tapasztalatokat cserélve egymással.