Több mint hetven családnak könnyebb az évkezdés az idén

2025. 08. 25., 19:27
Szociálisan rászoruló gyermekeknek segíti az iskolakezdést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportja, amely mellett civilek is támogatták a tanszerek gyűjtését. Több mint 70 család vehette át hétfőn a Hoffmann János utcai telephelyen a tanszereket.
Fotó: Molnár H. Boglárka
A galéria 35 képet tartalmaz

Rajzlapokat, füzeteket, radírokat, ceruzákat, táskákat és még megannyi tanszert osztott ki ma a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportja a Hoffman János utcai telephelyén. Több mint 70 családnak sikerült megkönnyíteni az iskolakezdést.

— Több éve igyekszünk segíteni a nehéz helyzetben lévő családoknak ilyenkor a tanévkezdés idején. Ez mind hozzáárul a jó kedvű iskolakezdéshez. És hogy még jobb kedvük legyen, egy kis édességgel is megkínáltuk a gyerekeket — mondta Rigóné Kiss Éva, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportjának a vezetője.


Majd hozzátette, hogy idén is főleg az általános iskolások szülei jelezték a szervezetnek, hogy elkélne a segítség, de középiskolásoknak is ugyanúgy jutott adomány. A szervezet már hosszú idő óta minden évben igyekszik a lehető legtöbb szülőnek megkönnyíteni az évkezdést.

Mint megtudtuk, vannak olyan segítők, akik behoztak egy-egy egy iskolatáskát teljesen felszerelve a Csodatáska című program keretében. Ebből nem érkezett túl sok, inkább üres iskolatáskákat hoztak a támogatók. A tanszereket az országos központukból kapta a szervezet, amely komoly gyűjtés folytatott országszerte. Emellett a szervezet helyi csoportja is végzett gyűjtést, illetve vásárolt taneszközöket. A kecskeméti csoport olyan tanszerekkel egészítette ki a csomagokat, amelyeket nem mindennap használnak az iskolában, például gyurmákat és festékeket szereztek be a gyermekeknek.