Úgy érzem, sok örömet szerzünk a kecskemétieknek

Interjú Kemal Karahodziccsal, a KTE válogatott kosárlabdázójával

2023. 01. 29., 14:25
Tizenegy évvel ezelőtt érkezett Kecskemétre, az akkor még másodosztályban játszó KTE kosárlabda csapatába. Azóta feljutottak az első osztályba és szép sikereket értek el, megszerezte a magyar állampolgárságot és válogatott lett, családot alapított és ma már két gyermek boldog apja. Azt mondja, Kecskemét minden szegletét ismeri. Új otthonra lelt itt a vajdasági Topolya, majd Szabadka után. Kemal Karahodziccsal beszélgettünk.
Fotó: Banczik Róbert

A Vajdaságból származik, ami egy soknemzetiségű terület. Az Ön családjára is jellemző ez a sokszínűség?

– Igen, édesapám szerbiai bosnyák, édesanyám szerb. Egy kisvárosban, Topolyán születtem, ami Szabadkától 34 kilométerre délre található. A nemzetiségi sokszínűség teljesen megszokott ezen a vidéken.

Hogyan került kapcsolatba a sporttal?

– A családom apai ágán sok a sportoló, édesapám maga is profi kosaras volt. Szerbiában a foci és a kosár a két legnépszerűbb sport, és mivel magas voltam, kosárra írattak be. Az iskolában kezdtem, és még Topolyán meg is tettem az első lépéseket a profi kosárlabda útján. Ezután Szabadkára kerültem a Spartak Subotica együtteséhez, ahol két évet töltöttem.

Hogyan került Kecskemétre?

– Egyszer a Kecskemét ellen játszottunk, és Sztojan Ivkovics, aki akkor a KTE edzője volt, a meccs után meghívott a csapatba, mely akkor éppen a másodosztályból az elsőbe próbált feljutni. Az első külföldi játékosként érkeztem, hiszen a másodosztályban az volt a szabály, hogy csak egy külföldi lehet a csapatban. Feljutva az első osztályba aztán már jöhetett a többi külföldi igazolás, mivel itt már több nem magyar játékost engedélyeznek. Immár 11 éve kosarazok Kecskeméten.

Nehéz döntés volt elhagyni Szerbiát és átköltözni Magyarországra?

– Nem mondanám, hogy igazán nehéz volt. Szerbiában akkoriban nem volt túl jó a kosárlabda helyzete, így az előrelépés lehetőségét láttam a Kecskemétre igazolásban. Úgy gondolom, hogy tudtam is élni ezzel a lehetőséggel. Feljutottunk az első osztályba, ahol azóta szép eredményeket érünk el. Úgy érzem, hogy sok örömet szerzünk ezzel a kecskemétieknek.

A feleségét már itt ismerte meg?

– Nem, még Szabadkán. Először én költöztem át Kecskemétre, később ő is csatlakozott. Azóta összeházasodtunk, és két szép gyermekünk van, egy ötéves kisfiunk és egy hároméves kislányunk. A feleségem félig szerb, félig magyar. Otthon alapvetően szerbül beszélünk, de igyekszünk a gyerekeket magyarul is megtanítani, hiszen szükségük lesz rá.

Családi körben

Mi volt az első benyomása Kecskemétről, amikor megérkezett 11 évvel ezelőtt?

– Az, hogy egy szerethető, csendes város, kedves emberekkel. Mostanra úgy érzem, hogy a második otthonom lett, 11 év alatt minden szegletét megismertem. Itt alapítottam családot, itt lettem férj és családapa. Nagyon sok jó emberrel ismerkedtem meg, és azt gondolom, ezek életre szóló barátságok lesznek. Azt látom, hogy növekszik és fejlődik a város, sokan költöztek ide, sok az új vagy felújított épület. Összességében mindenem megvan itt, amire szükségem lehet, igazán boldog vagyok.

Hogy érzi magát a klubnál?

– Nagyon családias a légkör. Sok játékos, aki idejön, évekig marad, mert érzik ezt a jó hangulatot. Jó a szervezettség is, így valóban arra tudunk fókuszálni, ami a dolgunk: hogy jól játsszunk. Van egy szurkolói bázisunk, akik minden hazai meccsünkre kijönnek, bárhogy is megy éppen a csapatnak, és mi nagyon értékeljük ezt.

Néhány évvel érkezése után a nemzeti válogatottba is meghívták. Milyen érzés volt?

– Hét évvel ezelőtt a szerb mellé megszereztem a magyar állampolgárságot is, és 2017-ben már a magyar válogatott színeiben kosárlabdázhattam az EB-n. Ez volt életem egyik legnagyobb élménye. Romániát Kolozsváron megverni teltház előtt, és bejutni az egyenes kieséses szakaszba! Otthonról, Topolyáról is sok magyar gratulált nekem. Nem is gondoltam volna, hogy ennyit jelent a magyaroknak az, hogy Románia együttesét Kolozsváron megvertük. A nézők egyharmada magyar volt, óriási volt a hangulat!

Az egyenes kieséses szakaszban azután Isztambulban éppen Szerbia búcsúztatta Magyarországot. Ez a meccs is különleges lehetett Önnek…

– Igen, nagyon érzelmes meccs volt számomra. A szerb válogatott – nagy kosárlabda nemzetként – alábecsült minket, de nagyon megszorongattuk őket, alig néhány ponttal maradtunk végül alul. Nagyon jó meccs volt!

Az elmúlt években stabil tagja lett a KTE-nek. Úgy tűnik, gyökeret eresztett Kecskeméten. Hogy látja a következő éveit?

– Most 33 éves vagyok, és remélem, még jó pár évet tudok játszani ezen a szinten. Ehhez nagyon fontos figyelni az edzőmunkára, a táplálkozásra és az életmódra. Ahogyan az ember öregszik, egyre fontosabban ezek, hogy magas szinten maradjon a teljesítménye.

Fotó: Banczik Róbert

Miből áll egy kosaras étrendje?

– Ezt embere válogatja. Sokan például nem fogyasztanak húst. Én mindent eszem, csak a mennyiségre figyelek oda. Most 115 kg vagyok.

Ez optimális a 2,10-es magasságához?

– Igen, ez a súly most ideálisnak mondható. Amikor idekerültem Kecskemétre 11 évvel ezelőtt, nagyon vékony voltam, csak 98 kg. Sokat dolgoztam azért, hogy fejlesszem az izomzatomat. Meg kellett erősödjek ahhoz, hogy a magyar első osztályban érvényesülni tudjak a többi centerrel szemben.

Mi a dolga egy centernek?

– Ahogy a régi edzőim mondták: a center a gyűrű védelmezője, úgy kell azt védenie, mintha a saját háza volna. És igazuk volt, tényleg ez a legfontosabb feladatunk!

Hogy néz ki egy átlagos hete?

– Napi két edzésünk van, ezek körülbelül másfél órásak, ezenkívül kondiban is edzünk. A meccsekre való felkészülés része, hogy videón kielemezzük az aktuális ellenfél játékát. Mindez összességében legalább 5 órát jelent naponta. És persze vannak a meccsek: a hazaiak jellemzően pénteken, az idegenbeliek pedig szombaton. Ez a KTE-nél végzett munka, és ezenkívül van a nemzeti válogatottal való felkészülés és a mérkőzések.

Mit csinál szabadidejében?

– Nagyon sok időt töltök a gyermekeimmel, ezenkívül sokat nézek kosárlabdát, mert ez a mindenem. Olvasni is szoktam, és persze pihenni. Ez utóbbira is kell időt szánni az edzésmunka és a sok utazás mellett.