Új kapcsolatok a bécsi Zeneakadémiával

Rajk Judit, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nagy hírű nemzetközi zenepedagógiai műhelyének igazgatója és Doris Audetat, a Kodály Institute Wien (KIW) vezetőjének kezdeményezésére Magdalena Hanspeter, a bécsi Zeneakadémia (MDW) zenepedagógia tanszékének tanára és Fűri Anna, a Kodály Intézet egyetemi docense néhány hónappal ezelőtt háromrészes bécsi kurzust hirdetett meg. A továbbképzésen – melynek helyszíne az MDW mellett az Anton-Bruckner-Institute és a bécsi magyar intézet, a Collegium Hungaricum – Kecskemét világszerte ismert szülöttje, Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepcióját és a relatív szolmizáció kórusgyakorlatát ismertetik meg a résztvevőkkel. Az első alkalom október 16–17-én rendkívül komoly érdeklődés mellett zajlott, a folytatás 2026. november 21-én és 2027. január 23-án lesz.

Kapcsolatépítés céljából október 20–22. között az Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének tanárai és hallgatói is ellátogatottak az MDW-re, ahol Szabó Balázs orgonaművész – aki mind a budapesti, mind az osztrák főváros zenei egyetemének tanára – és Manuel Shuen, a bécsi Orgona- és Egyházzene Tanszék professzora fogadta a csoportot. A hallgatók orgona- és kórusvezénylés órákat látogattak, és így betekintést nyerhettek egy másik jelentős európai intézmény mindennapjaiba, művészi és oktatási munkájába. Az utazás másik célja a Bécs templomaiban található historikus orgonák megismerése volt. A hallgatók nemcsak megismerhették, hanem a látogatások során ki is próbálhatták a különleges, 17–18. századi hangszereket. A templomok vezető orgonistái a bemutatók mellett rövidebb koncertet is adtak, szélesítve így a hallgatók repertoárismereti tudását. A háromnapos egyházzenei tanulmányút legkiemelkedőbb eseménye a bécsi császári palota, a Hofburg kápolnájában a hallgatók és tanárok által közösen énekelt vesperás volt, amelyet a nagyközönség is meghallgathatott.
