Újabb ősbemutató készül a stúdiószínházban

2025. 10. 22., 18:31
Ismét bemutatóra készül a Kecskeméti Katona József Színház társulata. Az október 23-i nemzeti ünnepre időzítve tűzik műsorra Pavel Sztancsev bolgár író Egy éjszaka, két reggel című színművét, ősbemutatóként, Cseke Péter rendezésében.
A galéria 29 képet tartalmaz

Pavel Sztanchev bolgár nemzetiségű, nemzetközi médiaszemélyiségnek, a TV2 csoport korábbi vezérigazgatójának az Egy éjszaka, két reggel című színmű az első színpadra írott darabja.

A rövid, de nagyon tömény alkotás a sztálinista koncepciós perek hatását vizsgálja. A bolgárok ugyanúgy megszenvedték a kommunista terrort 1945 után, mint ahogyan az a mi országunkban is történt. A kétség kívül erős történelmi párhuzamok számunkra is könnyen felidézhetővé és átélhetővé teszik a történetet.

A dráma középpontjában Trajcso Kosztov bolgár kommunista politikus igaz története áll, aki a második világháború után aktív szerepet játszott a bulgáriai kommunista hatalomátvételben, de gyors felemelkedésének előbb egy koncepciós per, majd a halálos ítélet és a tragikus bukás követte: 1949-ben kivégezték. A történetben Cseke Péter rendező számos magyar párhuzamot talált, és nagy hatást gyakorolt rá a rövid és tömör mű: "A barátságról, az elvesztésről, a szerelemről, a hiányról, a szörnyűségekről, az alakoskodásról, a megbocsájtásról – annyi mindenről szól, olyan töményen, hogy rám nagyon nagy hatással volt" – nyilatkozta.

Az előadásban a halálra ítélt miniszterelnök-helyettest Ferencz Bálint, az Állambiztonsági Hivatal egykori igazgatóját Pál Attila, mindkettőjük közös szerelmét, a tehetséges, de szintén hányatott sorsú írónőt Hajdú Melinda alakítja. Sokat hozzátesz az előadáshoz Tóth Jázmin zenéje, amelyet a művész élőben improvizál a történet csomópontjain. A díszletek és a jelmez Gyarmati Dóra munkája, az irodalmi konzultáns Galambos Attila volt. A mű díszbemutatóját október 23-án, a bemutató előadást október 24-én tartják. Pavel Stanchev darabja ősbemutatóként kerül a kecskeméti közönség elé.

Fotó: Benkő Emese