Üzleti etika nélkül hosszú távon nem működik jól a gazdaság

2026. 05. 23., 10:13
Kecskeméten, a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Karának új épületében rendezték meg az első országos „Etika a gazdaságban” verseny döntőjét pénteken.

A versenyre kilenc felsőoktatási intézmény (Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Neumann János Egyetem, Nyíregyházi Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Széchényi István Egyetem) összesen 38 hallgatói csapata regisztrált Közülük a legjobb négy csapat mérettette meg magát a döntőben.

A verseny döntőjét megelőzte egy mintegy másfél évnyi munka. Másfél éve kezdtek bele ugyanis Mihalkovné Dr. Szakács Katalin vezetésével, a Bács-Kiskun-Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara megbízásából abba a kutatási projektbe, amelynek fő célja a gazdasági szereplők etikus magatartásának a fejlesztése volt.

A négy pilléren nyugvó munka többek között a kereskedelmi és iparkamara etikus gazdasági élethez való lehetséges hozzájárulásának vizsgálatát tűzte ki céljául. A folyamat eredményeként a nemzetközi jó gyakorlatok elemzésével javaslatot tettek a Kamarai Etikai Kódex megújítására és a kamara etikus üzleti élet kialakításában való lehetséges szerepvállalására. Egy nyilvánosan elérhető, általános, a vállalkozások arculatára szabható Compliance Útmutatót és Etikai Kódexet írtak a mikro- és kisvállalkozások számára. Üzleti etika tananyagot készítettek a kamarai szakképzésben résztvevő hallgatóknak. Felmérték a hazai felsőoktatás etikai oktatási gyakorlatát tartalmi és oktatásmódszertani szempontból.

A projekt megvalósítása során olyan szakemberekkel dolgoztak együtt, mint Birher Nándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának dékánja, Tóthné Dr. Bodgál Gizella compliance és etika szakértő, valamint Bácsfalvi András compliance szakértő. Sipos Zsolt és Horváth György személyében a kamara folyamatos szakmai támogatást nyújtott, míg Szabó Krisztofer, az Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület elnöke, és Trautmann László, a Neumann János Egyetem docense az edukáció oldaláról segítették a folyamatokat. Az utolsó pillér keretében került sor Kecskeméten, a Neumann János Egyetemen, az első országos „Etika a gazdaságban” verseny döntőjére, ahol egy fiktív vállalati eset elemzésén keresztül ismerhette meg a zsűri a jövő generációjának értékrendjét és etikus gondolkodását. A szervezők külön köszönetet mondtak Sipos Zsoltnak, a Bács-Kiskun-Vármegyei Kamara titkárának, Kárpáti Józsefnek, a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kar dékánjának, Renner Tamásnak, a Renner Zrt. tulajdonosának, valamint Tóthné Bodgál Gizellának és Szabó Krisztofernek a zsűriben való részvételért. A döntőben az első helyezést a Pécsi Tudományegyetem Vanguard nevű csapata érte el, Simon Viktor, Horváth Dániel és Láris Márton Géza szereplésével.