Vágó Levente: Mindig szeretünk nyerni

KÖZLEMÉNY
2023. 01. 12., 16:00
Pénteken a Teplice elleni edzőmeccsel zárja le a törökországi edzőtábort a KTE. A csapatkapitány, Vágó Levente szeretné jó eredménnyel zárni a törökországi edzőtábort, noha most sem ez a fő szempont még.

– Szinte véget ért az edzőtábor, még egy meccs vár rátok. Milyen volt ez a közel két hét?

– Az edzőtáborra semmi panaszunk nem lehetett, a szállás és a pályák is kitűnőek voltak végig. Maximálisan elégedettek lehetünk a mérkőzések helyszínével is. A felkészülési találkozók kapcsán azt tudom elmondani, hogy a terhelés mellett nagyon fontos részét képezik a munkának taktikai szempontból is. Kemény ellenfelekkel találkoztunk, kijöttek még a hibák is, amikből most lehet tanulni igazán. Az utolsó, Craiova elleni meccsen az első félidő nekem nagyon tetszett, utána picit nehéz elemezni, mert az ellenfél sorcseréje után sokkal nehezebb dolgunk volt. A legfontosabb azt látni, hogy ezen a szinten már minden hibát kegyetlenül kihasználnak az ellenfelek, legyen az helyezkedési, vagy akár egyéni hiba.

– A Teplice lesz az utolsó ellenfél, milyen meccsre számítasz?

– Ilyenkor nem az eredmény a legfontosabb, de akármilyen játékról is van szó, mindig szeretünk nyerni, ez is a cél. Jó lenne, ha eredményesek lennénk, de ennél lényegesebb még, hogy azt tartsuk be, amit a szakmai stáb kér tőlünk.

– A nyitányon biztosan nem játszhatsz a Fehérvár ellen sárga lapok miatt. Mennyire teszi ez nehézzé a felkészülést számodra?

– Semmiképpen sem könnyű, de igyekszem koncentrált lenni és magammal foglalkozni, amikor játéklehetőséget kapok. Teljesen mindegy milyen sorban, milyen meccsen, szeretném megmutatni, hogy számíthat rám a csapat minden körülmények között.

– Nemrég született meg a kislányod, a családot most először kellett otthon hagynod hosszabb időre. Meg lehet ezt szokni?

– Nem igazán lehet. Eddig a leghosszabb időre akkor hagytam őket otthon, amikor Zalaegerszegen játszottunk bajnokit, amire egy nappal korábban elutaztunk már. Ez a mostani edzőtábor a következő nagyobb lépés, amikor már több időt kell külön töltenünk, de igyekszem pozitív lenni, s ha hazaérek, akkor még jobban megbecsülni a velük töltött időt.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu