Vármegyei tanévnyitó konferenciát rendeztek Kecskeméten

2024. 08. 28., 13:41
Bács-Kiskun vármegyében ma (szerda) tartotta vármegyei tanévnyitó konferenciáját az Oktatási Hivatal Szegedi Pedagógiai Oktatási Központja. Dr. Havassy Sándor a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal igazgatója az idei tanévben az iskolákra váró feladatok között említett a digitalizáció kiszélesítését illetve a KRESZ oktatás bevezetésének lehetőségét.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 18 képet tartalmaz

Kecskeméten a Kodály iskola díszterme adott helyszínt idén is az Oktatási Hivatal Szegedi Pedagógiai Oktatási Központja által szervezett tanévnyitó konferenciának, melyen a köznevelési intézmények vezetői vettek részt a mai napon. Sok törvényi változás történt az elmúlt időszakban, ami a pedagógusokat érintette, ezért is van jelentősége az ilyen jellegű gyakorlati útmutatókkal rendelkező szakmai eseményeknek, mondta el a Kecskeméti Médiacentrumnak Engert Jakabné alpolgármester.

- Nagyon fontosnak tartom, hogy minden évben megrendezésre kerül az Oktatási Hivatal kezdeményezésére, vezetésével, a minisztérium részvételével ez a tanévnyitó rendezvény. Nagyon fontos ez a konferencia, hiszen itt olyan információk hangzanak el, amelyek nagyon fontosak lesznek a következő oktatás-nevelés évben az iskolákra és óvódákra vonatkozóan is, ez utóbbi ugyanis önkormányzati feladat  
— mondta a Kecskeméti Médiacentrumnak Engert Jakabné alpolgármester

Az iskola tanulóinak közreműködésével, rövid ünnepi műsorral vette kezdetét a tanévindító szakmai rendezvény, ahol az oktatási szakemberek, vezetők, pedagógusok egyeztettek a feladatokról, változásokról, teendőkről, lehetőségekről. Dr. Havassy Sándor a Bács-Kiskun vármegyei Kormányhivatal igazgatójának rövid megnyitójában a digitalizáció fontosságát hangsúlyozta a résztvevőknek.

- A digitalizációról végre nem csak beszélünk hanem használjuk és továbbfejlesztjük is.  Az EESZT rendszerben az igazolások integrálásra kerülnek a Kréta rendszerben vagyis nincs tovább trükközés a diákok számára. De megnyílik a KRESZ oktatás lehetősége is, amelyet szintén integrálnak a Kréta rendszerbe 
— hangsúlyozta a rendezvényen dr. Havassy Sándor a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal igazgatója.

Ezt követően dr. Lebonov József, a Belügyminisztérium Közbeszerzési Stratégiai Főosztály vezetője kezdte meg a szakmai előadássorozatot. A nap további részében a teljesítményértékelés, a pedagógus béremelés, a KRÉTA rendszer óvodákban történő bevezetését is körbejárták a szakemberek, tudtuk meg dr. Feke Attilától, a Szegedi Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetőjétől.