– Múlt szombaton, január 20-án lejátszotta első idei bajnokiját a Lausanne, Gábor pedig egyből a kezdőcsapatba került és végigjátszotta a meccset. Beszélt vele azóta? Elégedett volt a bemutatkozásával? Hogyan értékeli a teljesítményét?

– Együtt nézte itthon a meccset a család, később beszéltem is Gáborral. Mivel kikaptak, nem volt elégedett, azt mondta, lesz ez még jobb is. Pedig jó meccse volt, végig kiegyensúlyozottnak és magabiztosnak tűnt. A helyi médiában is jó osztályzatokat kapott, a csapata legjobbjai közé sorolták.

– Milyen környezetbe került Gábor a Lausanne-nál?

– Nagyon jó helyre került, örömmel fogadták a klubnál, a körülmények igazán profik, gyönyörű a stadion, nagyszerűek a létesítmények. A csapattársak jól fogadták, segítőkészek, volt köztük, aki már segített neki lakást találni. Szerencsére Gábor mindig mindenhová könnyen beilleszkedett. A Lausanne tulajdonosa a nagy vegyipari vállalat, az Ineos, amelynek más érdekeltségei is vannak a futballban, a cég birtokolja a francia Nice csapatát, és tulajdonrésze van a Manchester Unitedben is. Nem akármilyen tehát a pénzügyi háttér, a klub jelene és belátható jövője is biztosított.

– Mit tapasztalt eddig Gábor, mennyire más odakint a játék?

– Azt mondta, ott gyorsabb a játék tempója, több a kis játék, a háromszögezés, minél gyorsabban igyekeznek bejátszani a labdát az üres területekre, kevesebbet bíznak a játékosok egyéni kreativitására.

– Elbeszélgetett Gáborral érkezésekor az új edzője, Ludovic Magnin? Elmondta neki, mit vár tőle?

– Annyit tudok, hogy az átigazolás előtt felhívta Gábort, akkor átbeszélték a dolgokat, hogy azóta odakint mennyit egyeztetnek, arra nincs pontos rálátásom.

– Külső szemlélőként nagyon gyorsan lezajlott az igazolás. Két nappal azután, hogy először hallani lehetett a svájciak érdeklődéséről, már jött is a hivatalos bejelentés. Mikor hallottak először a lehetőségről?

– Valóban gyorsan, néhány nap leforgása alatt lezajlott az egész. Azon a héten szerdán szólt Paunoch Péter, Gábor menedzsere az érdeklődésről. Másnap a svájciak meg is egyeztek mind a KTE-vel, mind Gáborral és a menedzserével, pénteken pedig Gábor már utazott is ki Svájcba.

– Mennyit gondolkodott Gábor azon, hogy elfogadja-e az ajánlatot?

– Nem sokat. Szeretne válogatott lenni és az Eb-re menni, ezért fontos volt neki, hogy szintet lépjen a karrierjében, ami most sikerült is. Ugyanakkor az is fontos volt, hogy ne legyen túl nagy az ugrás, fokról-fokra szeretné felépíteni a karrierjét.

– Más csapat részéről is volt ajánlata?

– Igen, a svájci szerződés aláírásának másnapján befutott egy megkeresés az amerikai profi ligából, az MLS-ből. Így lekéstek Gáborról, de egyébként is úgy gondolom, hogy karrierépítés szempontjából nem az Amerikába igazolás lett volna az ideális döntés. Onnan kevesen térnek vissza komoly európai bajnokságokba.

– Gábor eddigi pályafutása nagy részét Kecskeméten töltötte, amit csak egy kétéves angliai kitérő szakított meg. Mennyire könnyítheti meg most a svájci akklimatizációt a korábbi külföldi tapasztalat?

– Jelentősen. 17 és 19 éves kora között tanult és focizott Angliában. Mindig is talpraesett gyerek volt, sokat segített otthon, de a kint töltött évek alatt még önállóbb lett. Sok barátot szerzett a világ minden tájáról, az akkori bolgár, litván, kambodzsai és indiai iskola- és csapattársai szurkolnak neki a mai napig. Az iskolája büszkeségei között tartják számon, rendszeresen beszámolnak az intézmény honlapján Gábor sikereiről. Az ott megszerzett angoltudása is nagy segítséget jelent neki most a légióséletben, annak ellenére, hogy Lausanne francia nyelvterületen van, és a klubnál is a francia a hivatalos nyelv. Akik nem beszélnek franciául, azoknak fordítanak az edzéseken, de már elkezdte a nyelvtanulást. Szerencsére a stáb és a csapattársak nagy részével angolul is tud kommunikálni.

– Ahogy azt már említette, a válogatottság fontos motiváló tényező volt Gábor számára az átigazolásban. Kikérte Marco Rossi véleményét a szerződés aláírása előtt?

– Természetesen sokat számít neki Rossi véleménye, kereste is őt az átigazolással kapcsolatban. Végül Laczkó Zsoltot, a válogatott pályaedzőjét érte el, aki beszélt Rossival, és tolmácsolta a mester üzenetét, miszerint teljes mellszélességgel támogatja Gábort a váltásban.

– Tudom, hogy ez még korai, de az átigazolás fényében milyennek ítéli meg Gábor esélyeit a válogatott kerettagságra az idei Európa-bajnokságon?

– Ha állandó kezdő lesz a svájci bajnokságban, lehet esélye, mivel az ottani liga magasabb szintet képvisel a magyarnál. De ez nehéz kérdés, mivel a kapitány számos remek játékosból válogathat, ráadásul az Eb-keretekbe csak 23 focistát lehet nevezni, ebből pedig mindössze 20 lehet mezőnyjátékos. Tehát erre most még nehéz mit mondani. Mindenesetre Gábornak a legjobbját kell nyújtania edzésről-edzésre, meccsről-meccsre, hogy nyugodt szívvel elmondhassa, ő mindent megtett a cél elérése érdekében.

– Korán megmutatkozott Gábor tehetsége?

– Igen, 4-5 éves kora körül már elkezdett focizni, ráadásul futballközegben nőtt fel, mivel én is játszottam annak idején alsóbb osztályokban. Mindig az egy évvel idősebbek között játszott, és köztük is rendre húzóember volt. Egy nagyon jó korosztályba került, az edzője Bende József lett, aki korábban az én edzőm is volt, így tudtam, hogy jó kezekbe kerül.

– Hosszú ideig futballozott, értő szemmel figyeli a játékot, ugyanakkor szülőként nyilván nem könnyű elfogulatlannak lenni. Mennyire tudta, tudja reálisan értékelni a fia teljesítményét? Tudott neki segíteni a fejlődésben?

– Valóban nehéz nem elfogultnak lenni, de azért mindig próbáltam objektíven nézni Gábort, amennyire csak tőlem telt. Sosem voltam az a „pálya szélén ordibáló” típusú szülő, inkább csak elmondtam neki az észrevételeimet, hogy szerintem miben javulhatna, leginkább a meccsek után a kocsiban vagy másnap, mikor már leülepedtek a dolgok. És persze sokat gyakoroltunk is együtt a napi edzései mellett.

– Mikor gondolt arra először komolyan, hogy Gáborból profi focista válhat?

– Kilenc vagy tíz éves lehetett, mikor a csapatával egy nagyon színvonalas gyerektornán, az Etalon Kupán vettek részt Budapesten. Gábor remekül játszott, rengeteg gólt lőtt, akkoriban még rendre csatárként vagy támadó középpályásként szerepelt. A csapat edzőjéhez, Bende Józsefhez egyszer csak odalépett egy idős bácsi, akit én nem ismertem. Azt kérdezte Józsitól Gáborra mutatva, hogy ki az a kis szőke gyerek, mert annyira tehetséges, hogy biztosan sokra fogja vinni. Józsi bácsi utána mondta el nekem, hogy az idős ember Fenyvesi Máté, a Ferencváros legendás labdarúgója. Akkor gondoltam bele először komolyan, hogy ha egy ilyen ikon is így látja, akkor valóban komoly játékos lehet a fiunkból. Hetedikes korában elmehetett volna Budapestre bentlakásos akadémiára, végül sok tényezőt mérlegelve együtt úgy döntöttünk, hogy itthon marad. Így utólag azt mondhatom, nem döntöttünk rosszul.

– Egy korábbi interjúban Gábor elmondta nekünk, hogy mikor hazatért Angliából, voltak ajánlatai az NB II-ből is, végül mégis az akkor harmadosztályban szereplő Kecskemétet választotta. Miért döntött így?

– Való igaz, több másodosztályú klub is szerette volna leigazolni, szimpatikusak is voltak neki a lehetőségek, de egyik sem győzte meg annyira, hogy leszerződjön, így végül hazatért Kecskemétre. Szakmai és személyes okai is lehettek a döntésének, a KTE-nél végzett minőségi munka mellett a család közelsége, az otthonos környezet és a nevelőklubjához való visszatérés lehetősége is szerepet játszhatott, de a legfontosabbak nyilván a futballszakmai tényezők voltak. A csapat utóbbi években íródott sikertörténete pedig azt mutatja, hogy jól választott. A városnak nagyon fontos a KTE jó szereplése, remélem, ez még jó pár évig így marad. Nagy tömegeket mozgat meg Kecskeméten a futball, rengeteg gyerek kezdett focizni és lett KTE-szurkoló a sikerek hatására.

– Mi tart Gábor legnagyobb erősségének?

– Nagyszerűek a fizikai adottságai, technikailag és taktikailag is folyamatosan fejlődik, de ha valamit ki kellene emelnem, az a mentalitása és a személyisége. Igazi profi, a munkamorálja és az akaratereje a kulcs a sikereihez. Eleinte nem volt kezdő Zoran Kuntićnál és Szabó Istvánnál sem, mégis mindkettejüknél bejátszotta magát a csapatba. Emlékszem, mikor még Szabónál is csak csere volt, az edző egy hétközi mérkőzésen döntött úgy, hogy a pihentebb játékosokat fogja szerepeltetni, köztük Gábort is. Azon a meccsen nagyszerűen játszott és gólt fejelt, amivel be is játszotta magát a kezdőcsapatba. A családdal a helyszínen láttuk a meccset, fantasztikus élmény volt, máig szép emlék. Szerintem az is sokat elmond róla, hogy a második angliai szezonjára külföldiként csapatkapitánnyá választották. Egyébként profi focistaként mindig igyekezett visszaadni valamit a közösségnek, számos alkalommal edzett gyerekekkel, focitáborba is ellátogatott, sőt, előfordult, hogy a születésnapján lepett meg egy gyereket.

– Beszéltek Gáborral arról, hogy mi az a cél, amit szeretne elérni pályafutása során? Van álomcsapata, ligája?

– Nincs, ő nem az a típus, aki ilyesmikkel dobálózna és hagyná, hogy elvonja a figyelmét az álmodozás. Szeretne tovább fejlődni, és idővel nyilván szívesen igazolna egy topligába, de konkrétumot sosem fogalmazott meg ezzel kapcsolatban. A munkára koncentrál, arra, hogy minél magasabb szintet képviseljen játékosként, hiszen ezáltal hozhatja ki magából és a karrierjéből a lehető legtöbbet.