A Budai utcai piac termelői is hozzájárultak a vasárnapi Hírös ebédhez

Újabb gyűjtés indul a felsősófalvaiak megsegítésére

2023. 06. 23., 12:19
Jótékonysági főzést szervez a Széchenyivárosi Zöld és Pont Civil Társaság vasárnap 13 órától az Arany János utca sarkán a könyvárusító kisház előtti füves részen. Bográcsban főtt magyar gulyást lehet majd megvásárolni. A bevétellel a Felsősófalván tavaly leégett közösségi ház újjáépítését támogatják, ahol 30 év alatt 650 kecskeméti diák vendégeskedett. A főzéshez szükséges alapanyagot piaci árusok ajánlották fel, hogy több jusson az építkezésre.
A galéria 27 képet tartalmaz

Szinte teljesen megtelt a Szentcsalád Plébánia tavaly november 18-án. A Gyerkőcök Közhasznú Alapítvány Felsősófalva megsegítéséért hívta életre a jótékonysági koncertet. A gyűjtés pedig nem állt meg.

– Múlt év novemberében indítottunk útjára egy adománygyűjtést, hogy a felsősófalvi leégett közösségi házat minél hamarabb sikerüljön újjáépíteni. Mégpedig azért, mert abban a közösségi házban 30 éven keresztül Kecskemétről több száz diák vendégeskedett, és azt szeretnénk, hogy minél hamarabb visszatérhessenek oda ezek a gyerekek – mondta Szamler László, a Széchenyivárosi Zöld és Pont Civil Társaság ügyvivője, aki ma (péntek) reggel kilátogatott a Budai utcai nagypiacra.

Vasárnap délután 1 órakor egy jótékonysági főzéssel folytatják a támogatási összeg duzzasztását, 100-120 adag étel készül majd el az Arany János utca sarkán a könyvárusító kisház előtt, a füves részen.

Ács Imre, a Széchenyi István Technikum mesterpedagógusa, a XVII. Helyi Termék Ünnep – Hungarikum Fesztivál zárónapján, egy hamisítatlan hungarikummal, bográcsban főtt magyar gulyással vár minden segítőszándékú fesztiválra látogatót.

– Tekintettel arra, hogy Hungarikum Fesztivál is van a város főterén, ezért mi is úgy gondoltuk, hogy egy hungarikummal szeretnénk ebben a jótékonysági főzésben részt venni. Ráadásul régi tanítványokkal fogok főzni, akik között vannak többen olyanok, akik jártak kint annak idején Felsősófalván, ebben az érintett, leégett épületben velem, a gasztronómiai gyűjtő utakon - mondta Ács Imre.

Annak érdekében, hogy ne az alapanyagokra menjen el a pénz, Szamler László megkereste Garaczi Margót, hogy összefogásra kérje a piaci árusokat.

– A piaccal most először voltunk benne ebben a nagy összefogásban, és megkerestem a piaci árusokat Szamler László kérésére, hogy ők is járuljanak hozzá ehhez a jótékonysági eseményhez. És csodákban volt részem, amit megköszönök a kollegáimnak a piacon. Mert bárhová mentem, mindenhol kaptam. Ez olyan boldogsággal tölt el, hogy a gyerekért így összefogtak és összerakták ezeket a termékeket – mesélte boldogan Garaczi Margó, a Margó Illatszer Ajándék tulajdonosa.

Végül egy példaértékű összefogás verbuválódott, a piaci árusok a jó ügy mellé álltak, az összes nyersanyagot felajánlották. Került a kosárba krumpli, fokhagyma, sárgarépa, paprika, paradicsom, fűszerek és paradicsompüré. Vasárnap az ebéd értékesítéséből származó bevételt, adományokat a leégett felsősófalvi közösségi ház újjáépítésére ajánlják a szervezők.