A GULAG-ra hurcoltakra emlékeztek Rendőrfaluban

2022. 11. 24., 16:26
Csütörtökön megemlékeztek Rendőrfaluban a második világháborút követően a szovjet GULAG táborokba elhurcoltakról. A városrészben található emlékművet, melyet 2017-ben állítottak fel, városvezetők és civilek is megkoszorúzták.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 27 képet tartalmaz

Lévai Jánosné önkormányzati képviselő köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte: feladatunk és kötelességünk emlékezni az elhurcoltakra.

Dr. Papp István emlékező gondolatait hallgatták meg az egybegyűltek. Az embertelen körülmények között dolgozó kényszermunkások közül sokan nem élték túl a kemény megpróbáltatást, amelyet a szovjet diktatúrával szembeni jótállásként kellett elviselniük. Az ő emlékükre állítottak 2017-ben emlékművet Rendőrfaluban. Kecskemétről a téglagyárból 433 főt vittek el. Dr. Papp István elmondta: a malenkij robot egyrészt a robotolóknak és családjaiknak személyi tragédiákat, a donor országoknak pedig saját újjáépítésükben további munkaerőhiányt okozott.

A megemlékezés a Szent László Nyugdíjas Egyesület közös éneklésével folytatódott. A múltidéző gondolatokat követően elhelyezték koszorúikat, tisztelegve az áldozatok emléke előtt.