A mezőgazdaság aktuális helyzetéről kérdeztük Gáspár Ferencet, a NAK Bács-Kiskun vármegyei elnökét
Vármegyénkben is lassan vagy már éppen befejeződtek az aratási folyamatok. Milyen termésátlagok születtek?
– Kukoricából vármegyénkben még húsz százaléknyi területet kell betakarítani. A termésátlag több esetben elmarad a tavalyi évtől. A napraforgó viszonylag jobban viselte a forróságot. A gazdák itt csak azzal a problémával szembesültek, hogy aki kicsit később vetett, annak kevesebb termett, több volt a léha szem, a fejek kevésbé voltak telítettek. Gazdálkodó kollegáink sajnos egytonnás termésekről is beszámoltak, míg a csúcstermés 4,3 tonna körül volt. A közel 45 ezer hektáron napraforgóból a vármegyei átlag 1,9 tonna. A kukoricánál súlyosabb a helyzet, ott 1 és 7 tonna közötti termésátlagról beszélünk. A vármegyei átlag a 60 ezer hektár átlagában 4 tonna alatt van. Ez egy tonnával marad el a tavalyi évtől. A szója 2 tonna termésátlag körül mozog. A fűszerpaprikát illetően 80-90 százalékos a betakarítás, itt is előfordulnak alacsonyabb termésátlagok, de összességében 25 tonnás termésátlagról beszélhetünk.
A betakarítással szinte egyidejűleg folytak a talajelőkészületi munkálatok és a vetések is. Lehet tudni, milyen készültségi állapotban vannak jelenleg? Szeptember, október elején több napot is esett az eső, jókor jött a csapadék?
–A szeptemberi csapadékmennyiség nagyon sokat segített. Közel 100mm esett ennek a ciklonnak köszönhetően. Mi gazdák ezt úgy mondjuk, hogy „nagyon jó munkája van a földnek”. Nagyon jól tudnak benne haladni annak ellenére, hogy azért vannak esős napok. Az árpa vetése befejeződött, magágyelőkészítések folynak és egy-két gazdálkodó már elkezdte a búza vetését is. Jó ütemben haladnak, előreláthatólag időben kész lesznek. Amiben már biztosak vagyunk, hogy gabonatúlsúlyos lesz a vármegyénk, tehát nagyobb területeket fognak bevetni a gazdálkodók, hiszen a kukoricából nagyon nehéz a megélhetés. Bár a saras talaj még hátráltatja a hátralévő betakarítási munkálatokat, a nedves talaj igen jó hatással van az elvetett magokra.
A kinti munkálatok mellett az adminisztrációs feladatokról sem feledkezhetünk meg, mire szükséges most odafigyelni?
–Nagyon fontos, hogy a gazdálkodók adminisztrációs feladatai el legyenek végezve. Ebben falugazdász hálózatunk teljes vállszélességgel a gazdák mellett áll. Jelenleg a gazdálkodási naplók vezetésének elkészítése van napirenden és már elkezdtük az új agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai pályázatokra való fölkészítést. Azt gondolom, hogy a gazdálkodóknak be kell látniuk, hogy a megélhetéshez szükség van a pályázati plusz forrásokra. Ebben ingyenesen rendelkezésükre állunk, jövő héttől megyünk és fórumokat, előadásokat tartunk számukra.