A nemzet színésze, Csomós Mari is elment

Csomós Mari Vajdácskán, egy Sárospatak melletti kis bodrogközi faluban, négygyermekes családban született. Katonatiszt apját többször áthelyezték, ezért sok helyen járt iskolába, Szerencstől kezdve Sátoraljaújhelyen, Nyíregyházán át Ráckevéig. Az érettségi után rögtön felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol Simon Zsuzsa osztályában 1965-ben végzett. „Az első inspirációt a színészi pályára apámtól kaptam. S ha örököltem valamit, az is tőle származik. Operaénekes szeretett volna lenni. Kezdetben engem is ez vonzott elsősorban, az Operaház, s a bölcsészkar. Hogy miért így, ez a kettő, nem is tudom” – emlékezett vissza pályaválasztására évekkel később. S hogy azután hogyan lett az énekes „önjelöltből” mégis sikeres szubrett? „Valahogy így alakult... A főiskolán az ember előtt kicsit kitárul a horizont, a színészi munka sok műfajával megismerkedik. Itt kezdtem el verseket szavalni, Pécsi Ildikóval versenyben, s hol egyikünk, hol másikunk győzött. A dolog nyitja bizonyosan az, hogy nincs bennem semmilyen előítélet, semmilyen műfaj iránt.”

Diplomája átvétele után, 1968-ban Veszprémbe szerződött, majd 1968 és 1971 között a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. A pályája első éveiben járó fiatal színésznő nagy várakozással tekintett kecskeméti feladataira. „Nem jöttem idegenbe. Turián György főrendező Veszprémben igazgatóm volt, Pethes Gyuri rendezett a legsikeresebb szerepeimben. De igazán, mindenki szeretettel fogadott. Nem kerültem idegenek közé.” Csomós Mari beszélt arról is, hogy Veszprém „mint kezdő színésznek nagyon hasznos, jó iskola volt, de elég. Prózai színésznőnek érzem magam, s Kecskemétre is prózai színésznőnek szerződtem. Illyés Dózsa c. drámájában mutatkozom be, Anna szerepében.”

Illyés Gyula Dózsa-drámáját a hírös város hatszáz éves jubileuma alkalmából tűzte műsorra a kecskeméti Katona József Színház. Csomós Mari bemutatkozása – ahogy remélte – szép lett: „Csomós Mariban azt a modern »drámai szendét« találta meg a színház, aki úgy megható, ha egy pillanatig sem hatódik meg önmagától, lírája a fiatalság érdességével párosul, drámai ereje belső csendjével hat” – méltatta az akkori legrangosabb művészeti hetilap, a Film Színház Muzsika hasábjain Máriássy Judit. De a Magyar Ifjúság és a Népszava színikritikusa is felsőfokban írt róla: „A fiatal Csomós Mari érzelmekben gazdagon, olykor megrázó erővel állította elénk Annát, a kis jobbágylányt”, „Az előadás erőssége Csomós Mari Annája. Inkább kemény, mint lágy, a befejező monológja viszont oldottan lírai”.

A sikeres bemutatkozást még sok felejthetetlen előadás követte. „A darab legjobb pillanatait [...] Csomós Mari sokoldalú egyéniségének köszönhetjük” (Kövesdi Nagy Lajos – Dobos Attila – Szenes Iván: Isten véled, édes Piroskám! – 1968), „Különösen szépen zengő, olcsó külsőségek nélküli szövegmondás jellemezte az énekes nehéz szerepében bemutatkozó Csomós Mari alakítását” (Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör – 1969), „Csomós Mari Saci butuska rácsodálkozásait jó humorral, kellemes karikírozó készséggel kelti életre” (Szakonyi Károly Adáshiba – 1971).

Kecskeméti évei után Csomós Mari 1971 és 1978 között a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. Ezt követően Budapesten játszott, előbb a Nemzeti Színházban, majd a Katona József Színházban. 1994-től az Új Színházban szerepelt. 1997-ben a Radnóti Miklós Színházhoz szerződött, haláláig a társulathoz tartozott. „Ma este Futótűz van. Hát… ezt a napot választotta a távozásra. Ebben az előadásban lépett utoljára színpadra a nagymama, Nazira szerepében. Ma mindannyian máshogy játszunk majd, ott leszel velünk nehéz szívünkben a színpadon, és ott maradsz a lelkünkben örökre” – áll a színház bejegyzésében, amelyet elhunytának híre hallatán tettek közzé a közösségi oldalon.

A színházon kívül fontos filmes szerepei is voltak. Jancsó Miklós már főiskolás korában felfedezte, és több mozijában is szerepeltette. Az országos ismertséget az Egy óra múlva itt vagyok című televíziós sorozat hozta meg számára, ahol Harsányi Gábor partnereként szerepelt. Játszott még a Jadviga párnája, az Anyám és más futóbolondok a családból és a Sorstalanság című filmekben is.

Az egyik legtöbbet díjazott magyar színésznő volt. Művészi teljesítményének elismeréseként a Jászai Mari-díjat 1973-ban, az érdemes művész címet 1978-ban kapta meg, 1996-ban a Kossuth-díjat vehette át „nagy lélektani hitelességgel megformált alakításaiért”. Többször ítélték neki a legjobb női alakításért a színikritikusok díját, 1975-ben a Fábri Zoltán által rendezett 141 perc… női főszerepéért a filmkritikusok díjával tüntették ki. 1999-ben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választották, 2014-ben Prima Primissima díjat, 2016-ban Hazám-díjat kapott. 2017-ben a nemzet színészévé választották, ugyanabban az évben a színikritikusok legjobb női mellékszereplőnek járó díját is elnyerte Dosztojevszkij A játékos című darabjában nyújtott alakításáért. A sok-sok elismerést örömmel fogadta, ám egyik utolsó interjújában mégis így fogalmazott: „A színház az életem. Számomra a legtöbbet a közönség szeretete adja.”