A vécében bújt el a kecskeméti rabló, de ráakadtak a rendőrök

2023. 03. 06., 15:06
Múlt pénteken a Kuruc körút és Bika köz kereszteződésében raboltak ki egy férfit. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fiatal egy mellékhelyiségben próbált meg elrejtőzni a kecskeméti rendőrök elől, de megtalálták.

Múlt pénteken – 2023. március 3-án – kora hajnalban rablásról érkezett bejelentés a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságra. A járőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol a bejelentő elmondta, hogy egy ismeretlen a Kuruc körút és Bika köz kereszteződésében odament hozzá és pénzt követelt tőle. Azzal fenyegette áldozatát, hogy le fogja szúrni, és azért - hogy a szavainak nyomatékot adjon -, a sértett bordájához nyomott valamit. A 65 éves férfi hiába mondta, hogy nincs nála pénz, az útonálló – egy egyébként jóval fiatalabb férfi – meglökte. Némi dulakodás után a sértett a földre esett, a rabló pedig elvette tőle a fekete színű táskáját, amelyben többek között telefon és egy kevés készpénz volt.

A nyomozók a térfigyelő kamerák felvételeit elemezve beazonosították a feltételezett elkövetőt, akinek a felkutatására tett intézkedések először nem vezettek eredményre, ezért ellene elfogatóparancsot bocsátottak ki.

A rablás bűntettével gyanúsítható 20 éves fiatalt 2023. március 5-én hajnali 2 óra körül a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának járőrei elfogták. A férfi egy lakás mellékhelyiségében próbált elrejtőzni a rendőrök elől, sikertelenül.

A bűnelkövetőt a nyomozók kihallgatták, és a vallomása alapján meg is találták az áldozat táskáját – több elvitt értékkel együtt – egy elhagyatott ingatlan udvarán. A férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.