Ajándékkal lepte meg az egyetem az EGYMI Juhar utcai intézményét

2022. 12. 21., 13:35
A Karácsony története című projekt záró rendezvényét tartották ma (szerdán) délelőtt a Kecskeméti EGYMI Juhar utcai tagintézményének aulájában. Az eseményen a Neumann János Egyetem Innovatív Járművek és Anyagok tanszékének adománygyűjtő akciójának ajándékait is átadták. Összesen 150 ezer forint gyűlt össze az intézmény alapítványának, és 114 kisautónak örülhetnek a gyermekek.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 17 képet tartalmaz

Ünnepi zene csendült fel a Kecskeméti EGYMI Juhar utcai tagintézményének aulájában. A mai napon tartották ugyanis a Karácsony története című projekt záróeseményét. Az ünnepi alkalmon az intézménybe járók meghallgathatták a karácsony történetét, emellett ünnepi dallamok színesítették a programot. Végül az intézmény dolgozói is csatlakoztak az énekléshez, nagy örömet szerezve a gyerekek számára.

Tóth Marianna, a tagintézmény vezetője köszöntőjében elmondta: a karácsony a családnak, a békességnek, az örömnek a szeretetnek az ünnepe. Felidézte az idei tanév eddigi eseményeit és elért projektjeit, megköszönte mindenki munkáját, majd kellemes ünnepeket kívánt a fiataloknak és felnőtteknek.

Ezt követően dr. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora mondott köszöntőt. Hangsúlyozta, a társadalmi felelősségvállalás jegyében támogatták az intézmény alapítványának működését, erre a célra összesen 150 ezer forint gyűlt össze.

Emellett az egyetem Innovatív Járművek és Anyagok tanszékének köszönhetően a gyermekek ajándékban is részesülhettek. Kun Krisztián, a Járműtechnológia Kutatócsoport-vezetője elmondta, az egyetem számára nagyon fontos a tehetséggondozás, majd kollégái nevében átadta a meglepetést: 114 darab kisautót. A rendezvény végén pedig a gyerekek kipróbálhatták azokat.