Augusztustól már a főpálya épül a 441-esen

2023. 07. 25., 13:47
Jól halad a 441-es főút Kecskemét és Nagykőrös közötti szakaszának útfejlesztése, a főpálya építési munkálatai várhatóan augusztusban – a terelőút elkészülte után – kezdődnek, és a tervek szerint decemberig tartanak majd. Dr. Fekete Gábort, az építkezéssel érintett észak-keleti városrész önkormányzati képviselőjét is megkérdeztük a munka aktualitásairól.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 20 képet tartalmaz

A 441-es főút Kecskemét és Nagykőrös közötti szakaszán tavaly kezdődött meg az útfejlesztés a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. 8,5 milliárd forintos beruházása keretében. A projekt azért nagy jelentőségű, mert a Nagykőrösről ingázók fő útvonalán a közlekedés biztonságosabbá és gyorsabbá válik. Katonatelepen négysávos lesz az út, hat jelzőlámpás csomóponttal.

Fotó: Drabant László

Nehéz időszak, de megéri kivárni a végét!

Dr. Fekete Gábor, a térség önkormányzati képviselője folyamatosan tartja a kapcsolatot a kivitelezővel, közvetíti a lakosok problémáit. Az bizonyos, hogy sok nyűggel jár az útépítés, de a képviselő szerint megértették az ott élők, hogy a négysávosítás az ő érdekeiket is szolgálja. A ráfordított energia, türelem a munkálatok befejezése után rögtön meghozza gyümölcsét. A városatya kérdésünkre elmondta, hogy a legaktuálisabb gondok közé tartozik például az áramszünet, ami ebben a melegben érthető módon nehezíti az életet.

– Sajnos előfordult már, hogy két napig nem volt áram. Jeleztem a kivitelező felé, hogy amennyiben lehetséges, rövidítsenek a szüneteken. Azt a választ kaptam, hogy sietnek a munkálatokkal, és próbálják a lehető legkisebb gondot okozni. Az biztos, hogy lesznek még áramkimaradások a jövőben is – szögezte le dr. Fekete Gábor.

A másik gond a gyommentesítés, ami a kivitelező feladata.

– Amikor megkaptam a jelzéseket a lakók részéről, hogy nagyon megnőtt a gyom a 441-es mentén, továbbítottam a problémát és tudomásom szerint már neki is láttak a gaz lenyírásának – válaszolta az önkormányzati képviselő.

A mellékutak használata is több bosszúságot okozott már. A Hosszúnyelű utcában közlekednek a dömperek, melyek csak akkor nem porolnak, ha lelocsolják az utat.

– Amikor ez nem történt meg, rögtön jeleztem a kivitelezőnek, aki rövid időn belül intézkedett, pont úgy, mint amikor arra kértem, hogy ügyeljenek a gyengébb aszfaltminőségű utakra is, ne ott mozogjanak a munkagépekkel. Továbbá arra is felhívtam a figyelmét az építőnek, hogy helyezzék ki a táblákat a bicikliútra, jelezve, hogy az építési terület, és ne ott tekerjenek az emberek, hiszen balesetveszélyes. Összességében a kivitelező együttműködően áll a problémák megoldásához – mondta dr. Fekete Gábor.

Volt már példa arra is, hogy a vizet zárták el, de azt a BÁCSVÍZ Zrt. munkatársai gyorsan helyreállították. Továbbá Falu György alpolgármester közreműködésének eredményeként hamar feloldották a közelmúltban a 441-es Nagykőrös felé vezető oldalát is egy lezárást követően.

– A lakosok egyébként nagyon konstruktívan állnak ahhoz is, hogy nem lehet használni a bicikliutat, hogy a mellékutcákon közlekednek a teher- és munkagépek. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy segítik a munkát. Amit tudok, én is megteszek, és továbbra is az ő érdekeiket fogom képviselni. A kivitelező is azon dolgozik, hogy az itt élők a lehető legkevesebb kellemetlenséget szenvedjék el. Ha kérek tőlük valamit, azt rövid időn belül igyekeznek teljesíteni. Úgy gondolom, hogy a munkálatok jól haladnak. Kitartásra buzdítok mindenkit, hiszen megéri a mostani bosszúság – fogalmazott a képviselő.

Azért is fontos, hogy megújuljon ez az út, mert főként a Mercedes Benz-gyár miatt az utóbbi években alaposan megnőtt a Kecskemét és Nagykőrös között ingázók száma. A NIF Zrt. eredetileg csak burkolatmegerősítést tervezett a szakaszon, ám aztán a forgalomszámlálási adatok alapján indokoltnak látták tovább gondolni a beruházást.

Katonatelepen folyamatosan épülnek a jelzőlámpás csomópontok. A projekt a tervek szerint halad. A 441. sz. főút Pest megyei külterületi szakaszán az ideiglenes terelőutak és szervizutak kiépítése van folyamatban.

Fotó: Drabant László

A főpálya terv szerinti építési munkálatai a terelőút elkészülte után várhatóan 2023 augusztusában fognak megkezdődni és 2023 decemberéig tartanak.

A katonatelepi szakaszon is folyamatos munkavégzés lesz várhatóan a projekt befejezésig (kivéve a téli üzemeltetési időszakra történő leálláskor), azaz 2024. II. negyedévig.

Ezen a szakaszon 2023 szeptemberéig a szelvényezés szerinti jobb oldalon, azaz a Mathiász Általános Iskola felőli oldalon halad a munkavégzés, majd ezt követően a másik oldalon kezdődnek meg az építési feladatok.

A projekt Bács-Kiskun megyei külterületi szakaszán a főpálya átépítése várhatóan 2024 I. félévében fog megvalósulni.