Az országos döntőbe kerülésért játszik az akadémia serdülő leánycsapata

2023. 02. 23., 08:39
A leány serdülő bajnokság alsó házában hármas győzelemmel erősítette meg első helyét a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia A csapata, amely a felsőház B csoportjába jutott és az országos döntőbe kerülésért játszik február végén.

A csapat edzője Burján Bianka, akinek a munkáját Körmendi Bence segíti. Bianka az akadémia csapataiban nevelkedett, majd az edzői pályát választotta.

– Amikor kikerültem a Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémiáról, jelentkeztem a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Főiskolai Karának kosárlabdaedzői szakára. Közben Tóth Viktor felkérésére a Kecskeméti Kosárlabda Clubnál az U11-es és az U9-es korosztályok edzője lettem. Az egyetem elvégzése után Ivkovicné Béres Tímea hívott az akadémiára. Nagyon örültem ennek a meghívásnak. Jelenleg még edzősködöm a KKC csapatánál is, valamint játékvezetőként is tevékenykedek – mondta Bianka, aki először a serdülő leány B csapat edzéseit vezette, majd a szezon kezdetén vette át a serdülő leány A csapat felkészítését Hegedűsné Pogány Vivientől, aki egy csodálatos babát szült. A csapat nehéz csoportba került, mert a Diósgyőr, a Vasas és a Csata B csapatával sorsolták össze, ahonnan az első két csapat juthat az országos döntőbe. A továbbjutás egy kétnapos tornán fog eldőlni, a felkészülés a tervek szerint halad, az ország legjobb 8 csapata közé kerülés a cél.

– Amikor átvettem a csapatot, azzal szembesültem, hogy Vivien nagyon jól felkészített gárdát hagyott rám. A lányoknak még nagyon sokat kell fejlődni, de nagyon jó alapokkal rendelkeznek, a többi a szorgalmon és az akaráson múlik. A lányok nagyon szorgalmasan dolgoznak, nagyon elszántak, ezzel nincs gond – utalt edzőjük a csapat töretlen küzdőszellemére. Kiemelte, hogy a bővebb keretben vannak kiemelkedő alapokkal rendelkező játékosok, akik nagyon ügyesek, viszont ebben a korban a hozzáállás nagyon fontos. A lányok teljes szívvel csinálják azt, amit kérnek tőlük.

– Nemrégen kezdtem az edzői pályámat, nagyon szeretek utánpótláskorú gyerekekkel foglalkozni. Hosszú távon is velük képzelem el az edzői pályámat – mondta edzői hivatásáról Burján Bianka.

A serdülő csapat kerete: Baranyi Hella Lina, Bodnár Aliz Éva, Csomor Babett, Forray Patrícia, Gubacsi Gréta, Hölzl-Szabó Emília, Imricskó Nóra, Juhász Zoé, Kállai Boglárka, Lengyel Anna, Nweke Noa, Orlov Anna Lujza, Patik Lilla, Rabi Tamara, Sebe Vivien, Szabadi Hanna, Szebellédi Emma, Szűcs Viktória, Takács Noémi, Váczi Kata.