2025. október 23-án ünnepélyes keretek között adták át Bugac kibővített és felújított
közművelődési intézményét, a Mendel Gáspár Közösségi Színteret. Az eseményen részt vett
Lezsák Sándor, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke, Vedelek Norbert, a
Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés Elnöke, valamint Lenkei Róbert, a Bács-Kiskun
vármegyei Közgyűlés tagja, választókerületi kabinetfőnök.
A 2021-27-es uniós költségvetési ciklusban Bács-Kiskun vármegyébe érkező 107 milliárd forint terület- és településfejlesztési támogatás 89 százaléka már benyújtott pályázatokkal, 56 százaléka pedig támogatási szerződéssel van lekötve – mondta el Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke Garán, egy közlekedésfejlesztési projekt átadóján.
Tizenhat kategóriában 35 vármegyei kitüntetésről döntött múlt heti ülésén a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés. Az elismerések azoknak a adományozhatók, akik kiemelkedően eredményes teljesítményükkel szolgálják a vármegye érdekeit és javát. A kitüntetések átadása szeptember 27-én, Mélykúton történik meg..
Összesen több mint 2,6 milliárd forint értékű turisztikai fejlesztés kezdődhet el Bács-Kiskun vármegyében a TOP Plusz program keretében, miután aláírták négy jelentős aktív turizmust érintő projekt támogatási szerződéseit. A beruházások célja, hogy a térség vízi- és kerékpáros turizmusát erősítve új lehetőségeket kínáljanak a kikapcsolódásra, a természeti értékek megismerésére, valamint a helyi gazdaság élénkítésére.
Jászszentlászló adott otthont a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés aktuális ülésének, amelynek legfontosabb témái között szerepelt a vármegye 2025-ös költségvetésének, valamint 2025–2029-es gazdasági programjának elfogadása. Napirendre került a 2024-es területfejlesztési és monitoring beszámoló, valamint a kitüntető díjak adományozásának szabályozása is – és téma volt a homokhátság vízvisszatartása is.
„Közös a felelősségünk, éppen ezért ebben a ciklusban alázattal állunk az előttünk tornyosuló feladatok elvégzéséhez” – fogalmazott Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés új elnöke, akit a Hajósi Érseki Kastélyban tartott alakuló ülésen választottak meg a képviselők
Érsekcsanádon tartotta az önkormányzati ciklus utolsó ülését a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés. Mint elhangzott: az elmúlt öt évben konstruktív munka zajlott a vármegye fejlesztése érdekében.
„Vármegyénk nem csupán földrajzi egység, hanem élő, lüktető közösség, amelynek minden tagja hozzájárul ahhoz a páratlan örökséghez, amit magunkénak mondhatunk” – emelte ki Rideg László, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke a vármegyei kitüntetések átadása alkalmából Szabadszálláson.
A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlésbe bekerült képviselők kedden a kecskeméti Megyeházán vehették át megbízóleveleiket dr. Jobbágy Lajostól, a Bács-Kiskun Vármegyei Területi Választási Bizottság elnökétől.
Hatvan százalékot meghaladó részvételi arány mellett zajlott a vármegyei közgyűlési választás vasárnap. A Bács-Kiskun megyei közgyűlésbe a Fidesz- KDNP tizennégy tagot delegál, a Mi Hazánk öt, a DK és a Momentum pedig két-két mandátumot szerzett.
Hatvan százalékot meghaladó részvételi arány mellett zajlott a vármegyei közgyűlési választás vasárnap. A Bács-Kiskun megyei közgyűlésbe a Fidesz- KDNP tizennégy tagot delegál, a Mi Hazánk öt, a DK és a Momentum pedig két-két mandátumot szerzett.
Hatvan százalékot meghaladó részvételi arány mellett zajlott a vármegyei közgyűlési választás vasárnap. A Bács-Kiskun megyei közgyűlésbe a Fidesz- KDNP tizennégy tagot delegál, a Mi Hazánk öt, a DK és a Momentum pedig két-két mandátumot szerzett.
Csaknem félszáz fejlesztési beruházás támogatói szerződését írták alá 12 milliárd forint értékben csütörtökön Kiskunmajsán, a Bács-Kiskun Vármegyei Polgármesterek Szakmai Fórumának keretében. Az eseményen elhangzott: a napokban döntés született arról, hogy újabb 8,5 milliárd forint pályázati forrás érkezik a vármegyébe.
Több határátkelőt kibővítenek a közeljövőben, így Bács-Kiskun vármegye déli határán tovább csökkenhetnek az átlépési idők. Továbbra is komoly problémát okoznak azonban az embercsempészek. Dr. Gulyás Zsolt vármegyei rendőrfőkapitány tartott nemrégiben beszámolót a megyei közgyűlésen.
Két városmarketing gyémánt is díszíti ezen túl a vámegyei törekvéseket, amelyek az elmúlt években egyik meghatározó irányvonalát, az identitásfejlesztést ismerik el. A kitüntetéseket a Marketing Summit szakmai rendezvényen vette át Rideg László, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke csütörtökön a Várkert Bazárban.
Újabb egy milliárd forintos beruházásnak köszönhetően nem csak megújult és biztonságosabb lett az 5211-es számú út Ladánybene-Lajosmizse elágazása, de 4 kilométernyi szakaszt teljesen fel is újítottak. A beruházást ma (kedd) délelőtt adták át hivatalosan is.
Három fontos projektnek is ma tartotta közös átadó ünnepségét Ballószög Önkormányzata. A településen a nemrég megvalósult Bem-Dózsa utcai csomópont fejlesztésnek, egy új autóbuszöbölnek és az általános iskola új ebédlőjének is örülhetnek a helyiek. A fejlesztések értéke meghaladja a 170 millió forintot.
TOP Plusz források, útfejlesztés és megyei értékek – többek között ezek a témák szerepeltek a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés pénteki ülésén, a kecskeméti Vármegyeházán.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.