Több százan vettek részt a Ballószögi Szüreti Napokon, mely az év legnagyobb eseménye a településen. Ballószög a rendezvénysorozaton hagyományos programelemekkel, úgymint szüreti felvonulással, kézműves vásárral, gasztronómiai eseményekkel várta a vendégeket, valamint ismét jelen voltak a testvértelepülések képviselői is. Szombaton pedig a Mathiász János Borrend két borlovagot avatott, Zöldi-Kovács Ágnest és dr. Fekete Gábort, Kecskemét alpolgármesterét.
Idén a Boldog Ballószögi Babákat is köszöntik a XXI. Ballószögi Szüreti Napokon. A település egyik legnagyobb eseményére ezen a hétvégén kerül sor: péntektől vasárnapig várják a helyieket, valamint a környékben élőket.
Tavaly novemberben kezdődtek meg az új rendezvényház építési munkálatai Ballószögön. Várhatóan jövő év elején lehet először rendezvényt lebonyolítani az új épületben, melynek befogadóképessége duplája lesz a jelenlegi rendezvényházként is funkcionáló 30 éves faluháznak.
Július 4-én tartották meg a VII. Ballószögi Pikniket, a Nyúl Zoltán Sportcentrum területén, ahol jótékonysági süteményvásárt rendeztek a motorbalesetet szenvedett ballószögi férfi Szvorényi Attila(Ficere) gyógyulásáért.
Július 4-én tartották meg a VII. Ballószögi Pikniket, a Nyúl Zoltán Sportcentrum területén, ahol jótékonysági süteményvásárt rendeztek a motorbalesetet szenvedett ballószögi férfi Szvorényi Attila, Ficere gyógyulásáért.
Ballószögön pénteken tartották meg a VII. Ballószögi Pikniket, melyen idén mintegy nyolcszáz érdeklődő vett részt. A Nyúl Zoltán Sportcentrum területén délután 16.00 -kor kezdődő rendezvényen helyi közösségek, családok, baráti társaságok együtt piknikeznek. A gasztronómiai élményeken túl számos program is színesítette az eseményt.
Ballószögön pénteken tartották meg a VII. Ballószögi Pikniket, melyen idén mintegy nyolcszáz érdeklődő vett részt. A Nyúl Zoltán Sportcentrum területén délután 16.00 -kor kezdődő rendezvényen helyi közösségek, családok, baráti társaságok együtt piknikeztek. A gasztronómiai élményeken túl számos program is színesítette az eseményt.
Súlyos gerinc-és koponyasérüléseket szenvedett a múlt héten egy motorbalesetben a ballószögi Szvorényi Attila, akit legtöbben Ficereként ismernek a településen. Több műtéten is átesett azóta, valószínűleg nagyon hosszú rehabilitáció vár rá, barátai pedig összefogtak, hogy egy jótékonysági sütivásárral segítsék felépülését.
Idén is nagy sikerrel tartották meg a hagyományos szentivánéji futást Ballószögön. A 21.00 órai rajt után a futók a Nyakvágó felé vették az irányt, majd a repteret megkerülve értek vissza a sportcentrumba, ahol harapni- és innivalóval várták a befutókat.
Pénteken már ötödik alkalommal szervezték meg a Nyakvágó teljesítménytúrát, amelyen a résztvevők 14, 24 valamint 34 kilométeres távokat tehettek meg. Idén 330-an teljesítették a három táv valamelyikét. A Nyakvágó teljesítménytúráról, valamint a maratonról is beszélt a KTV-ben Somogyi Lajost, Ballószög polgármestere, Futaszög Egyesület elnöke.
A pénteki esők után kicsit nedves, de nem sáros talajon, gyönyörű napsütésben, tizenegynéhány fokos kellemes hűvösben vághattak neki szombat reggel a ballószögi V. Nyakvágó teljesítménytúra résztvevői a 14, 24 vagy 34 kilométeres távnak. A jó idő végig kitartott, ahogy a jó hangulat is. A befutókat helyben készült krumplilevessel, kenyérlángossal várták a faluház udvarán, és többen átmentek még a közeli cukrászdába is lekerekíteni az élményt.
56 csapat jelentkezett az idei Ballószögi Kakasfőző Majálisra. Az immáron 9. alkalommal megrendezett esemény akkora népszerűséggel bírt, hogy már a környékbeliek is itt töltötték el május 1-jét.
56 csapat jelentkezett az idei Ballószögi Kakasfőző Majálisra. Az immáron 9. alkalommal megrendezett esemény akkora népszerűséggel bírt, hogy már a környékbeliek is itt töltötték el május 1-jét.
2024-ben Bács-Kiskun vármegyében összesen 393 lakástűz keletkezett, 44-el több, mint 2023-ban, ami 13 százalékos növekedést jelent. Az év folyamán közel hétezer négyzetméternyi épített terület égett le, négyszázzal több, mint egy évvel korábban. Komoly gondot jelent a megemelkedett lakástüzek száma, fontos hogy a megelőzési célú kommunikáció minél szélesebb területen megvalósuljon, minél több emberhez eljusson az információ, és a segítség.
A disznótoros hagyományok elevenedtek meg szombaton Ballószögön. A településen immáron 8. alkalommal szervezték meg a kolbásztöltő versenyt, melyen 30 csapat mérettette meg magát 4 kategóriában, de a legszebb gazdasszonyt is megkeresték. Az idei verseny nemzetközi szintre emelkedett, hiszen Angliából és Brazíliából is voltak résztvevők.
Gyakorlati oktatást szervezett a Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Technikum 9. osztályos kadét tanulói számára, a Honvéd Kadét Program keretében a Ballószögi sportcentrumnál. A rendezvényen 16 fiatal vett részt, akik megtapasztalhatták milyen más-más távolságból légpuskával lőni, vagy éppen milyen a menetgyakorlatozás.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.